2018. február 25., vasárnap

KAMPÁNYHÜLYÉK

SZTÁRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.02.25.


A kampányban persze kimerülnek a lótó-futó politikusok, és ez olykor a szellemi állapotukon is nyomot hagy. Egyszer egy választás előtti véghajrában úgy indultam el otthonról, hogy az egyik lábamon sötétkék, a másikon fekete cipő volt, ("Magas barna nő felemás cipőben"), pedig korábban azért nem mutatkoztak ennyire a teljes leépülés jeleit. Mélységesen sajnáltam magamat, hogy a fáradtságtól már bicegek is, holott csak a különböző magasságú cipősarkak okozták a bajt. 

Ezeket az alkalmi hülyeségeket nem szabad összetéveszteni a stratégák által kialakított kampányszereposztás egyik fontos figurájával: a hivatásos Kampányhülyével. Ilyeneknek lenniük kell, különben a vezérnek magának kellene minden orbitális baromságot, eszetlen riogatást előadnia, és az rangon aluli.

Az új csak az, hogy a Kampányhülyéket (akik nem feltétlenül zavart elméjűek, vagy ha mégis, akkor is a kampányguruk fedezik fel bennük az alkalmas alanyt) eddig az alacsonyabb beosztású pártkatonákból verbuválták, most viszont a feladat eléri a kormánytagokat és egyéb vezetőket is.

Gondoljunk csak az agrárminiszterre, aki a magyarokkal bogarakat etető migránsokkal és az étlapra kerülő klónozott Einstein-agyvelővel fenyeget, a mamája üzletét igazi falvédővers-rigmusban ("Az én anyám/ Nem strómanja/ Senkinek!") magyarázó Kósára vagy Németh Szilárd alelnök összes műveire! Nincs könnyű dolguk, hiszen a Hírcsárda vicceivel kell komoly képpel felvenniük a versenyt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.