2018. február 17., szombat

ORBÁNNAK MINDEGY A BÜNTETÉS, ÚGYIS VELÜNK FIZETTETI KI, ÉS AZ SEM FÉR A FEJÉBE, HOGY AZ ENSZ NEM A NER

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2018.02.17.


Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok – ezt a tanácsot adta Orbán Viktor 2011-ben külföldi diplomatáknak. Migrációs politikájára is érdemes így tekinteni. Miközben a Fidesz vezető politikusai kemény elszántsággal szajkózzák, hogy egyetlen bevándorlót sem fogadunk, a magyar állam tavaly mégis 1300 menekültet részesített oltalomban. A hazugságokra épített kormánykampány azt állítja, az Európai Unió és az ENSZ is az állítólagos Soros-tervet követi: milliónyi menekültet akarnak betelepíteni Magyarországra, csakhogy a magyar diplomaták részvételével is készülő legújabb hivatalos európai dokumentumok szerint nincs ilyen szándék. Mindenesetre hozzánk ma már gyakorlatilag lehetetlen bejutniuk a menekülteknek, a január végén életbe lépett új ügyviteli rend szerint napi két kérelmet fogadnak be a határ menti tranzitzónákban. Mára leépült a teljes hazai menekültügyi ellátórendszer, amelynek fejlesztésére az unió 2013-ban még négyszázmillió forint támogatást is adott. Hiába kértünk, nem kaptunk adatokat arról, jelenleg hányan és hol várakoznak az országban menedékkérelmük elbírálására.

Kerül, amibe kerül, Magyarország nem tartotta be az Európai Unió Miniszteri Tanácsának 2015. szeptemberi határozatát az 1294 menekült átvételéről és ügyük magyarországi elbírálásáról. Az akkori döntés érvénye lejárt, és bár idén januárban az Igazságügyi Minisztérium megkapta az Európai Bizottság keresetét az Európai Unió Bíróságánál indított eljárásról, ebből áttelepítés már nem lesz. Várható viszont egy borsos pénzbüntetés, amelynek milliárdos költségei hozzáadódnak a pávatánc keretében tavaly befogadott 1291 menekült ellátásának árához. A közkasszát kezelő elitnek ez persze aligha fáj: a költségeket mi, adófizetők álljuk majd.

Orbán Viktor környezete ugyanakkor politikai nyereségre számít – talán nem is alaptalanul.


Az összehasonlítás kedvéért érdemes felidézni, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök tavaly fanfárok kíséretében hatvan menekült befogadását ígérte, míg a román kormányszóvivő az elmúlt hónapban 109 menedékkérő átvételét harangozta be Olaszországból és Görögországból. Az együttműködés szándékát ily módon felmutató Szlovákia és Románia elkerülte a bírósági eljárást.

A jelek arra utalnak, hogy a menekültek kötelező átvételének ügye lassanként lekerül a napirendről az unióban. Legalábbis ezt javasolta decemberben Donald Tusk, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke. Szerinte a megosztó és egyáltalán nem hatékony ötletet félre kell tenni. A 2015-ös döntést nem csak a látványosan ellenszegülő és pervesztésre álló Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság ellenezte. Teljesítését ugyan csendben, de számos tagország elszabotálta, így nem is került sor a 120 ezer menekült elosztására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.