2018. április 26., csütörtök

MÉG EGYSZER

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.04.24.


Előfordul, hogy idézek részeket 3-4-5 éves bejegyzéseimből. 6 naposat eddig még soha nem szedtem elő, különösen nem teljes terjedelmében, változtatás nélkül. Most megteszem:

Valami fontosat akarok, hátha még nem késő. Ha már késő, az baj. Úgy értem, azért baj, mert akkor a tüntetés szervezői nem elég rugalmasak, majd azt mondtam, nem elég fiatalok, akkor valószínűleg kezd nőni az a bizonyos gyep, ami által az agy begyepesedik. De az is lehet, túl szigorú vagyok.
Ne tessék pártokról beszélni. Úgy se, hogy mi lenne jó, ha a pártok mit csinálnának. Nemcsak azért, mert a normálisabb országlakosnak nagyon elege van a pártokból, hanem mert tényleg nem kellenek. Ezenkívül ne tessék különféle, jórészt értelmetlen lózungokkal a tömeget ordíttatni, az elég könnyű ugyan, de a világon semmi értelme nincs, mert nem vezet sehová.
Van még két egész nap. Bőven elég arra, hogy találjanak egy-két-három nevet, aki elég ismert, aki alkalmas lehet arra, hogy ebből a szarból, amivé a csúti gazember tette ezt a szerencsétlen országot, kalaposinast csináljon, és legfőképpen aki nem politikus. Aki legföljebb (súgok) egy szakértői kormány tagja volt, és sem előtte, sem utána nem kompromittálta magát valamilyen párttagsággal.
Ha nincs megfogható, értelmes célja a tüntetésnek, el fog halni. Ha nem most szombaton, akkor legközelebb. Értelmes cél az, ha valakiket rá tetszik bírni arra, szólítsa fel a kormányt, a fideszt, mindenkit, aki részt vett a rombolásban, hogy május 35-én (azaz egy hamarosan kitalálandó konkrét időpontban) legyen a Vérmezőn egy padnál (azaz egy konkrétan megjelölt helyszínen), hogy megtárgyalják a tennivalókat. Amiknek például az a kiindulópontja, hogy a tárgyalás lehetővé teszi a szabad eltávozást, hogy csak teljes vagyonelkobzás lesz, de mehetnek szabadon Kazahsztánba vagy ahová tetszik. Ha nincs tárgyalás és megegyezés, akkor lesz másfajta tárgyalás, ami viszont nagyon hosszú börtönbüntetést jelent (megkérdeztem okos ügyvédeket, jogilag ebben semmi hiba nincs).
Tetszik érteni? Ez reális, érthető perspektíva, amiért akárhányszor érdemes kimenni az utcára, mert arra ugye senki nem számít, hogy a csúti futballista másnap telefonál, hogy ott lesz. De arra lehet számítani, hogy az egész bagázs (Swan Edgar kifejező képét kölcsönvéve) lefossa a bokáját.
Innen így látható az alagút vége. Pártokkal, gerinctelen politikusokkal nem fog menni.
Szóljanak mindenkinek, akit illet.


Nem történt semmi, pedig ez itt nemcsak ezen a néhány ezres olvasottságú blogon jelent meg, hanem az összehasonlíthatatlanul nagyobb Kolozsvári Szalonnán is. Azt pedig nyilván olvassák olyanok, akiknek valamilyen köze van a tüntetésszervezéshez. Nyilván úgy vélik, jobban tudják, én csak ne dumáljak bele.
Nem tudják jobban. Vagy azt teszik, amit itt leírtam, vagy május 8-án akár otthon is maradhatnak. Csak tanulságul, nézzék a valószínűtlenül ostoba és jellemtelen elempés asszonyt, a csúti futballista ánuszának egyik csimbókját. Ő most felszólít és össze akar fogni.
Szóval még egyszer: vagy ott, a tömeg előtt bejelentik, hogy megalakítják az Ellenzéki Kerekasztalt vagy bánom is én, olyan civil szervezeteket, amilyeneket ki bírnak találni, és ott helyben meghirdetik azoknak a programjait (kézzelfoghatót és radikálisat), és kinyilvánítják, hogy semmiféle pártnak nincs semmiféle keresnivalója a tüntetők között, ha egy is megnyikkan közülük, vasvillával fogják elzavarni - vagy nyugodtan maradjanak otthon, és törődjenek bele, hogy a csúti gazember itt olyan világot fog csinálni, amihez képest az ötvenes évek Rákosi-rendszere maga volt a Kánaán.
Ezek nagyon egyszerű dolgok ám. Csak elkezdeni nehéz. Utána megy magától. Ha van néhány értelmes ember, aki tudja, mit kell tenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.