2018. június 21., csütörtök

MIÉRT AKARJA A FIDESZ (ISMÉT) BETILTANI A HAJLÉKTALANSÁGOT?

MÉRCE
Szerző: MISETICS BÁLINT
2018.06.20.


Múlt hét kedden Bajkai István fideszes képviselő azt a meglepő bejelentést tette, hogy a közterületi hajléktalanság alaptörvényi tiltását kéri a kormánytól. A felvetés annak ellenére is meglepő volt, hogy jóideje közismert: a Fidesz a hajléktalanság csökkentéséhez szükséges szociálpolitikai és lakáspolitikai intézkedések helyett alapvetően a közterületi hajléktalanság tiltásában és büntetésében gondolkodik.

Bajkai bejelentése azért volt meglepő, mert az Alaptörvény 2013. április elseje óta tartalmazza: „Törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást.” A szabálysértési törvény és számos önkormányzat helyi rendelete még évekkel ezelőtt meg is határozta azokat a területeket, amelyeken büntethető a közterületi hajléktalanság. Budapesten a törvényi, fővárosi és kerületi tiltások együttesen a város jelentős részét lefedik.

A hatóságok azonban 2016 novembere óta egyetlen egyszer sem indítottak szabálysértési eljárást „életvitelszerű közterületi tartózkodás” miatt, noha nyilvánvaló, hogy – legalábbis a fővárosban – a fedél nélküli emberek jelentős része továbbra is olyan területen él, ahol azt a jogszabályok tiltják. Sőt, Budapesten az a tapasztalat, hogy a rendőrség gyakran még akkor sem intézkedik, amikor egy-egy forgalmas – és egyébként módszeresen „bekamerázott” – belvárosi aluljáróban az ott élő (vagy csak az idejük jelentős részét ott töltő, noha nem hajléktalan) emberek nyilvánvaló módon sértenek meg egyéb (például az alkoholfogyasztással és dohányzással, vagy a „zaklató jellegű” kéregetéssel kapcsolatos) jogszabályokat is, miközben ott a hatályos fővárosi rendelet alapján már az „életvitelszerű tartózkodás” is büntethető volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.