2018. június 21., csütörtök

MIÉRT NEM MOST VONULTOK UTCÁRA?

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.06.20.


...A választásokat követő tüntetéshullám idején már jeleztük: a megmozdulások két, alapvető üzenetét elhibázottnak tartjuk. A "Mi vagyunk a többség!" néhány nappal a Fidesz újabb, kétharmados győzelme után még önbecsapásnak is gyenge volt. Az pedig, hogy sikerült egy kormányellenes tömeget rávenni az ellenzékkel szembeni kiállásra, alapvető hiba.

De ezeket leszámítva sem volt semmi rendben a demonstrációkkal kapcsolatban – már ha eltekintünk attól az alapvető, mentálhigiénés társadalmi érdektől, hogy a Fidesz ellen szavazók ne kapjanak agybajt és/vagy gyomorvérzést a választási eredménytől. Azonban sok tízezer, akár százezer ember utcára vitelét, a tömegben lévő potenciált így elpazarolni – legalábbis megkérdőjelezi a szervezők alkalmasságát bármiféle népképviseleti szerepre.

Ugyancsak a megmozdulásokkal kapcsolatban írtuk: bőséggel akad majd a NER harmadik etápjában olyan pillanat, amikor indokolt és szükséges is százezreket az utcára vinni. A tömeg ugyanis – bár csak kivételes alkalmakkor – képes hatni Orbánra. Elég a netadós megmozdulásra vagy a vasárnapi boltzárra gondolni. Azt természetesen nem állítjuk, hogy ha százezrek demonstrálnak a kormány tervezett intézkedései ellen, akár napokig is, az eltántorítaná a hatalmat az autokrata rendszer megszilárdításában – de egy próbát megért volna.

Az ellenzék ekézésénél sokkal fontosabb cél az alkotmány-módosítások ellen felemelni a szavunkat. Az Orbán kesztyűsbábjaként üzemelő országgyűlés ugyanis szerdán megszavazza:

– a hajléktalanság betiltását, a fedél nélküliek büntethetőségét,

– a független igazságszolgáltatás orbánista megszállását,

– a magyar jogrend alárendelését napi, politikai céloknak,

– a rászorultak segítését végző civilek börtönnel fenyegetését.

Ez talán komolyabb, mint a netadó, a vasárnapi boltzár, de még az ellenzéki összefogás hiányosságai is - együttvéve. Sőt, megkockáztatjuk: még egy Irán - Spanyolország összecsapásnál is.

A lánglelkű szervezők azonban most nem tűnnek olyan aktívnak. Nincs egyre gyarapodó érdeklődővel készülő fészbuk csoport, nincsenek felhívások, szervezés, stb… A hatalom ténylegesen senki által nem zavartatva hugyozza össze a ravatalozóban a magyar jogállam kiterített tetemét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.