2018. július 20., péntek

AZ LMP ÉS A KÉTHARMAD

SZTÁRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2018.07.20.


Az LMP legelszántabb híveik is sokszor csak találgatják, merre mozog a párt, ám ezzel együtt továbbra is az a formáció, amely sem az utóbbi nyolc, sem az „elmúltnyolc” évben nem égette szénné magát, ugyanakkor minden egyes választáson számottevő szavazót tudott felmutatni. Hogy ők aztán szakmai alapon, vagy inkább a régi pártok elleni tiltakozásul „zöldültek be”, azt nem ez az írás fogja eldönteni.

Azt a káoszt azonban, amit az LMP az idei kampányban taktikailag produkált, még a törzstámogatóik is megrökönyödéssel figyelhették, és akkor az április 8-a óta tartó párton belüli leszámoló-akciósorozatról nem is beszéltünk, ami az utóbbi napokban már a korai Jackie Chan paródiafilmek színvonalán szórakoztatta a magyar közvéleményt.

Mégsem olyan vicces azonban ez, mivel mégiscsak egy parlamenti ellenzéki pártról beszélünk, amely azok ellen lép fel most, akik az Orbán-kormány leváltása érdekében összefogáspárti politikát képviseltek. Ők a renitensek, és sorra kapják a fegyelmiket azoktól, akik a mai napig nem ismerték be, hogy ha az ellenzék csak Budapesten képes lett volna egy-egy jelöltet állítani a Fidesszel szemben, már nem lett volna meg az újabb kétharmad. A számok azt mutatják: teljes koordináció esetén a 18 fővárosi körzetből 17-et elhozhatott volna az ellenzék (a józsefvárosi így is bukó lett volna)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.