2018. október 27., szombat

KÁSLER-PARADOXONA: ÚGY BŐVÍTENÉK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁST, HOGY SZŰKÍTENÉK IS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2018.10.27.


Míg a közkórházaknak megtiltanák, hogy magánszolgáltatásokat végezzenek, addig a magánegészségügy átvehetne közfeladatokat az államiaktól. Kérdés, mire lesz elég a közfinanszírozás a jobb körülményeket biztosító magánintézményeknek.

Szélesre tárja a tőkebefektetők hozzáférési lehetőségét a közpénzekhez az a javaslat, amely lehetővé tenné, hogy – akár csak orvoshiány miatt is - állami kórházak helyett magánszolgáltatókkal szerződjön az egészségpénztár. A lapunk birtokába került salátatörvény-tervezet szerint, ha a közfinanszírozott (állami) kórház, szakrendelő az ellátás minimális feltételeit nem tudja biztosítani, akkor az adott feladat átadható magánszolgáltatónak is. 

Szakértők szerint ezzel egyértelműen közpénzt csoportosítanak át a magánellátókhoz, és emiatt még jobban „legatyásodhat” az állami egészségügy. Más szakértők viszont nem láttak abban semmi kivetnivalót, ha a közellátott beteg európai színvonalon és körülmények között gyógyulhat. A javaslat ellenzői szerint azért is veszélyes a jogszabály-tervezet ezen pontja, mert például egyre-másra alakítanak állami intézmények vezető orvosai kórházaik közelében magánrendelőket. Így ők akár érdekeltek is lehetnek abban, hogy az állami feladatokat és a finanszírozást átjátsszák saját klinikáikhoz. Ráadásul ott semmi nem tiltja, hogy a közellátás mellé ajánljon valamilyen „extraszolgáltatást”, amiért akár kiegészítő díjat is kérhet a betegtől, ha a közpénz nem elég a szolgáltatás fenntartásra. Sőt a magánszolgáltató azt is megteheti, hogy csak akkor jelentkezik egy-egy ellátásra, ha az neki megéri. A közfinanszírozás ha kevés is, de biztos havi bevétel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.