2018. október 17., szerda

MONDJUK KI VÉGRE: EZ NEM PARLAMENTI DEMOKRÁCIA

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.10.17.


Gondolkodtam, hogy írok egy véleménycikket a lakástakarékok 24 órás beszántásáról, a demokrácia fekete napja vagy meggyalázása címmel. Ültem az üres dokumentum előtt, és néztem, milyen jelzővel tupírozzam, hogyan érzékeltessem, mennyire üres ez a rendszer, mennyire felháborító, ami itt történik, mennyire megalázó ez az egész, mennyire az emberek semmibe vétele.

De már nincsenek szavak, amiket nem írtunk még le, nincsenek kifejezések, amiket nem használtunk el.

Hétfőn 13 órakor a gazdasági bizottságban kiosztották a törvény tervezetét, 13 óra 5 perckor már meg is volt szavazva, mehet a plenáris ülés elé a törvény. Valamikor 2 körül a kétharmad eldöntötte, hogy sürgősséggel tárgyalják az indítványt. Este megvolt az első vita, kedd délelőtt a második, mert ezt még előírja a házszabály. A vitában nem szólaltak fel a fideszes képviselők. Elképesztő volt nézni, hogy a „vita” végén ott ültek bent, de meg volt nekik mondva, nem szólhatnak hozzá. Aztán körülbelül fél egykor el is fogadták a törvényt.

23 óra alatt, mindenfajta egyeztetés nélkül, mindenfajta vizsgálat, hatástanulmány nélkül döntöttek milliók lehetőségéről. Bármilyen érv figyelembe vétele nélkül.

Ebből a szempontból pedig édes mindegy, mi az ok azok közül, amit az ellenzék sorolt. Hogy ez megszorítás, vagy hogy Rogán Antal haverjainak készítik elő a terepet.

A lényeges az, hogy a demokrácia nem 4 évenkénti szavazásról szól, és az is biztos, hogy nem arról szól, hogy gombnyomogató fideszes droidok minden átvigyenek, amit az ország vezetője kér. Ez nem parlamenti demokrácia.

Persze el lehet nevezni hibrid demokráciának, autoriter demokráciának, kutyafüle demokráciának, de leginkább ahhoz a gyümölcsléhez hasonlít, ami nem 100%-os, hanem gyümölcssűrítmény hozzáadásával készült. Tehát tudjuk, hogy hiába hívják úgy, de valójában soha nem látott valódi gyümölcsöt
.

Ez is egy ilyen demokrácia, szavazgatunk-szavazgatunk, a nép nevében, de mindez a nép valódi képviseletéből semmit sem tartalmaz, csak valami sűrítményt.

Olyasmi, mint a második világháborús szovjet viccben, ahol Szása a babakocsi gyárban dolgozik, gyereke születik, és minden nap hazalop egy alkatrészt, hogy összeszerelje a babakocsit magának, de bárhogy rakosgatja, tank jön ki belőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.