2018. november 27., kedd

OKOK, AMIK MIATT NEM AKARUNK OTTHON ÉLNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Máté
2018.11.27.


Mátéék történetében szerintem sokan magukra ismerhetnek. Kis pénzgyűjtés céljából költöztek ki Angliába, aztán hazatértek, ahol hamar világossá vált, hogy az élet meglehetősen bonyolult tud lenni… így aztán megint elmentek. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból.

„Pár éve úgy gondoltuk feleségemmel, hogy bár nem szeretnénk kimenni dolgozni a UK-be, de spórolás céljából mégis csak jó lehetőségnek tűnt. Pont kapóra is jött, hogy kaptam egy ajánlatot egy hotellánctól. Livein-es hely volt, távol mindentől.

Jól is alakultak a dolgok meg nem is. Négy hónap elteltével végük hazajöttünk, hogy otthonról keressünk újabb helyet magunknak. Alig 1 hónap keresgélés után találtunk is egy megfelelőt. Kis 4 csillagos hotel Dél-Angliában.

Párom front of house, én head chef pozícióban helyezkedtünk el. Itt 2 évet dolgoztunk, mert volt egy összeghatár, amit szerettünk volna összeszedni, aztán hazamenni. Amikor meglett (még jóval több is) kicsit utazgattunk aztán hazamentünk.

Újra otthon, a semmi közepén

Kevesebb mint 1,5 évet töltöttünk otthon. Majdnem az első hónaptól diszkomfort érzésünk volt az otthoni helyzetek miatt, de mivel távol mindentől volt egy szép nagy földünk, ahova építkeztünk, úgy gondoltuk, nem fog minket zavarni az otthoni, már-már balkáni hangulat. Így is történt. Kiköltöztünk a semmi közepére és napi 2-3 órát ingázva jártunk be Budapestre dolgozni.

Nem volt megfelelő kapacitású a villanyóra a házhoz, elkezdtem intézni a mindenkinek járó 32A villanyórát. Majdnem fél évig járkáltam be a szolgáltatóhoz, mert mindig volt valami bajuk, ami miatt nem adták meg a bővítési engedélyt.

Télen alig volt 15°C a lakásban, de nem csináltunk belőle gondot, felöltöztünk. Élveztük a nyugalmat, csendet. Aztán februárban végre megkaptuk az engedélyeket.

Édesapám cége csinálta a szabványosító átszerelést. Volt egy technikus a csapatában, akinek országos engedélye van villanyórákhoz hozzányúlni, átszerelni... na igen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.