2018. november 27., kedd

HOGYAN BÁNJ A KUTYÁDDAL?

QUBIT
Szerző: SÁNDOR SÁRA
2018.11.26.


Boldogabb-e a kutya, ha szabad? Mennyit álmodik? Mitől hízik el? Mikor ugat, és mikor nyüszít? Az ELTE etológusainak idei kutatási eredményei nemcsak tudományos szempontból fontosak, hanem a gazdáknak is számos tanulsággal szolgálnak.

Ahogy a korábbi években, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA KPI Családi Kutya Programjának november közepén megrendezett ismeretterjesztő konferenciája idén is kettős célt szolgált: egyrészt fontosnak érezzük, hogy a nem tudományos háttérrel rendelkező, de a téma iránt érdeklődő közönségnek is közérthető módon mutassuk be aktuális, a szakmai folyóiratokban idén publikált kutatási eredményeinket, és hangsúlyozzuk azok hétköznapi kutyatartók számára is hasznosítható tanulságait. Másrészt ezzel az ingyenes rendezvénnyel is szeretnénk megköszönni a hozzánk ellátogató gazdáknak kitartásukat és lelkesedésüket, hiszen nélkülük nem lenne lehetőségünk a számos kutya vizsgálatát igénylő kutatások elvégzésére.

Milyen különbségek vannak a különböző fajtájú és nemű kutyák között abban a tekintetben, hogy miként figyelnek az emberi arcokra? Bognár Zsófia etológus Msc-hallgató beszámolójából kiderült, hogy, mint a Qubiten is írtunk róla, a keverék kutyák esetében a szuka kutyák többet néznek az arcokra, ami megfeleltethető a humán kutatási eredményeknek. Valamivel meglepőbbnek tűnik az a különbség, ami a rövid- és hosszúfejű kutyák között adódott: a rövidfejű fajták, például a boxerek, átlagosan jóval hosszabb ideig nézték a kivetített arcokat, mint hosszabb fejű fajtársaik. Ennek a jelenségnek az okát nem fedte fel a kutatás, de elképzelhető, hogy ezek a rövidfejű fajták a szemük anatómiai sajátosságai miatt élesebben látják a látóterük központjába eső képeket, így jobban koncentrálhatnak a mozdulatlan képekre, míg a hosszabb fejű kutyák (pl. agarak) szélesebb sávban, ám homályosabban látnak, így az ő figyelmüket inkább a mozgás köti le...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.