2018. december 3., hétfő

RÖVIDESEN MILLIÁRDOKHOZ JUTNAK A BABAKÖTVÉNYESEK - MÁTÓL MÁR A NÉGYÉVESNÉL IDŐSEBB GYEREKEKNEK IS JOBB A KAMAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.12.03.


Eddig összesen 327 fiatal juthatott hozzá a Start-számlán levő közel 328 millió forintjához, három éven belül azonban – tudta meg az Azénpénzem.hu a Magyar Államkincstártól – több mint 4,7 milliárd forint kifizetése várható. Már minden Babakötvény magas kamatot fizet, de jövőre még többet hozhat ez a megtakarítás.

Az új típusú Babakötvényt 2013. december 2-án bocsátották útjára. A 2032/S jelzésű sorozatot a 2014. január 31-ig megszületett gyermekeknek vásárolhatták, sőt vásárolhatják azóta is a Start-számlát nyitó szülők. A kezdet után minden évben új sorozatot bocsátanak ki, amelyek kamata az előző évi inflációhoz igazodik (később is ezekből gyarapítható a számla). Az átárazódás, vagyis az új kamatfeltétel minden év februárjában lép életbe. Kivéve a legelső sorozatot.

Érdemes felidézni, hogy az induláskor az újfajta kötvény igen látványos, 8,7 százalékos kamatot fizetett (a 2012-es infláció 5,7 százalék volt, és erre jött a három százalék kamatprémium). Ez a sorozat is minden évben átárazódik, de a decemberi indulás miatt decemberben, tehát jókora csúszással követi az azóta elindított Babakötvények új feltételét. Ez az infláció esésének idején előnyt, mostanában azonban – az emelkedő árak miatt –inkább hátrányt jelentett. Miközben az elmúlt tíz hónapban az összes Babakötvény 5,4 százalékot hozott, a 2032-es kamata 3,4 százalék volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.