2018. december 3., hétfő

TARLÓSÉK MILLIÁRDOS TÖKETLENKEDÉSE MIATT MINDENT ELÖLRŐL KELL KEZDENI

ZOOM
Szerző: HORVÁTH ATTILA
2018.12.03.


Budapest vezetése hazudik, amikor azt állítja, hogy nem tudott az e-jegyrendszer problémáiról, hiszen a sajtó hónapok óta részletesen ír a botrányról, a BKK pedig hetente jelent – mondta a Zoom.hu-nak a Republikon Intézet várospolitikai szakértője. Király Dávid szerint egyszerűbb lett volna Londont vagy Koppenhágát lemásolni, de most már úgyis késő.

Mint megírtuk, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felmondta az évek óta húzódó elektronikus jegyrendszer (RIGO) kiépítésére kötött szerződést, noha a kivitelezőnek korábban már 6,3 milliárd forintot kifizettek. A főpolgármester pénteken kezdeményezte a BKK vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak a felmentését. Tarlós István közleményében úgy fogalmazott: a cég részéről

a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve “szofisztikus magyarázatai” folytán mára semmiképp sem indokolható az időveszteség.

Tarlós azt is közölte, hogy az illetékes, BKK-t is felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik majd. A főpolgármester az Indexnek azt állította, nem érte veszteség a fővárost, a pénz nem veszett el, hiszen a legyártott kapukat a jövőben is fel lehet használni. Azt is mondta, nem tudta, hogy ekkora gond van a projekttel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.