2019. február 4., hétfő

KARÁCSONY GERGELY: A VÁLTOZÁS ELKEZDŐDÖTT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: PUNGOR ANDRÁS
2019.02.04.


Erős politikai közösséget akar szervezni Karácsony Gergely, aki megnyerte Horváth Csabával szemben a fővárosi előválasztást. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint az önkormányzati választásokon kell feltörni azt a betont, amelyet a Fidesz ráöntött a helyi politikára, a szabadság kis köreit kell létrehozni, hogy 2022-re megváltozzon a politikai légkör.

Egy pillanatra ki tudna lépni a politikusi szerepből?

– Nem hiszem, hogy az embereknek külön szerepei lennének, a politika közügy, mindenkire tartozik.

Én mégis az egykori elemzőtől kérdezem: bár politikusként a több mint harmincezres előválasztási részvételt történelmi jelentőségűnek tartotta, korábbi kollégái arra hívják fel a figyelmet, csak az ellenzéki szavazóbázis magja ment el voksolni. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz szerint kudarcos a választás, hiszen csak a budapesti szavazók két százaléka voksolt.

- Elemzőként a politikai kultúra és részvétel volt a fő kutatási területem. A magyar baloldal sokáig a szakértelemről szóló elitista kultúrája révén elzárkózott a tömegek politikába való bevonásától. Fontos fordulat az, ami most történt: az ellenzék bebizonyította, hogy a politika nemcsak a politikusokra tartozik. Össze lehet hasonlítani a körtét az almával, csak nincs értelme. Az előválasztási részvétel nagyjából ugyanakkora, mint amekkora adatokkal a nyugat-európai előválasztásoknál, Franciaországban és Olaszországban találkozhattunk, sőt mostanság Amerikában is arányaiban hasonló a részvétel, pedig ott mégiscsak százéves a hagyomány. Az előválasztásokon mindig a legaktívabb szavazók szoktak részt venni. Semmi szükség, se ok a fanyalgásra, nagy dolog történt. Bíznunk kell az emberekben, mi korábban kishitűek voltunk, kevesebb szavazóval kalkuláltunk. Ha lesz második forduló, a mostani részvétel sokszorosa sem elképzelhetetlen.

És lesz második forduló? Riválisa, a szocialista Horváth Csaba szerint nincs szükség rá.

- Én tartom magam a megállapodáshoz. Korrektnek tartom Puzsér Róbert nyilatkozatát, aki gratulált nekem, kiállt a második forduló mellett, amely után – mint írta – csak egy maradhat. Így is lesz.

Nem halt el a tavaly év végi ellenzéki aktivitás. De vajon elmúlt-e az ellenzéki apátia is?

– Az a dolgunk, hogy elmulasszuk. Hogy reményt, hitet adjunk a változást akaró sok-sok embernek, Az előválasztás közel hozta a szavazókat a pártokhoz. Már a tavalyi tüntetéssorozatnál látszott a változás: a pártok együtt álltak színpadra, együtt tüntettek a szakszervezetekkel, a civilekkel. Kezdett ledőlni az a fal, amit részben a Fidesz épített az ellenzéki pártok közé. Korábban a kormányellenes szavazók úgy gondolták, a kormánynak mennie kell, ezért elmennek voksolni az ellenzéki pártokra, de jó részük csak félszívvel. Ez a szemlélet változóban van. Dolgoznunk kell azért, hogy az apátia leküzdéséhez az eszközöket megtaláljuk. Erre jó volt az előválasztás is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.