2019. február 16., szombat

TRUMP TÁMADÁST INTÉZETT AZ ALKOTMÁNYOS REND ELLEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.02.16.


Donald Trump becsapta a demokratákat, akik az újabb kormányzati leállás elkerülése érdekében megalkottak a republikánusokkal közösen egy kompromisszumos javaslatot, amelyet mindkét párt elfogadott, és amely 1,375 milliárd dollárt biztosítana 55 mérföldnyi “pedestrian fencing” (gyalogos kerítés) megépítésére, amely egy alapkerítés megépítését jelentené Trump 200 mérföldes hatalmas monstrumával szemben. Ez az összeg nem elég a Trump-fal megépítésére, amelyre 5,6 milliárd dollár megszavazását követelte Trump a demokrata többségű képviselőháztól, de amit nem kapott meg. Viszont ezzel elkerülhető lenne a republikánusok totális kudarca és a “nemzeti vészhelyzet” kihirdetése is, amely súlyos alkotmányos kérdéseket vetne fel, mert a képviselőház megkerülését jelentené a falra követelt pénz megszerzésére.

Trumpnak nem tetszett a javaslat, azzal fenyegetőzött először, hogy nem írja alá a kompromisszumos megállapodást, majd közölte, hogy mégiscsak elfogadja azt, aláírja a Kongresszus két háza által elfogadott javaslatot, amely véget vet a kormányzati leállás lebegtetésének.

Mielőtt bárki megdicsérné, hogy mennyire ügyes volt, ez azt jelenti, hogy Trump az Egyesült Államok történetében először intézett nyílt támadást az alkotmányos rend ellen, s használta a “nemzeti vészhelyzet” kihirdetését arra, hogy azzal megkerülje a fékek és ellensúlyok rendszerét, és felülírja a képviselőház döntését, amihez nincs joga. Nemzeti vészhelyzet ugyanis nincs a déli határon, humanitárius katasztrófa a fal túloldalán, a mexikói oldalon van, ahol a dél-amerikai menekültek beszorultak a határra. De az amerikai oldalon nyugalom és békesség van, senkit semmilyen veszély nem fenyeget. A helyi képviselők azt mondták, hogy az elmúlt húsz év egyik legcsendesebb időszakát élik, s az FBI nyilvántartása szerint Washington DC-ben több bűncselekményt követnek el, mint a déli határ körzetében. Trump évértékelőjében is hazudott, mert azt állította, hogy a határmenti El Paso-ban a kerítés óta nincs bűnözés. Az FBI adatai szerint a fal előtt jobb volt a közbiztonság, a fal óta csak romlott. A drogot a föld alatti alagutakban, nem a kerítés fölött csempészik. Ezért a kerítés megemelése semmit nem segít. A határmenti bűnözés országos átlagban a legkisebbek közé tartozik. Trump hazudik, uszít, félelmet kelt.

A “nemzeti vészhelyzet” kihirdetése egy csalás, egy nemlétező vészhelyzetre hivatkozva az elnök megkerüli az alkotmányos utat, és felülírja a képviselőház döntését. Ez precedens nélküli lépés Amerika egész történetében: soha egyetlen elnök nem játszotta még ki a kongresszust, és nem helyezte a törvények és a kongresszus fölé önmagát. Ez az első diktatórikus lépése Trumpnak, és a nemzeti vészhelyzet azt is lehetővé teszi, hogy a déli határtól függetlenül további korlátozó intézkedéseket tegyen. Ez egy kvázi rendkívüli állapotnak felel meg, amikor az elnök olyan többletjogokkal rendelkezik, hogy akár az internetet vagy a sajtót is korlátozhatja, ez utóbbinak Trump például nagyon örülne, és ha nem tetszik neki a szabad sajtó, hirtelen felindulásában akár meg is teheti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.