2019. március 28., csütörtök

AZÉRT VAN SZÜKSÉG VALÓDI TANKÖNYVVÁLASZTÉKRA, MERT SOKFÉLEKÉPPEN LEHET TANÍTANI

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA
2019.03.28.


A tanárok hamarosan szembesülnek azzal, hogy már nem azok közül a tankönyvek közül választhatnak, mint korábban. Mi a baj a tankönyvpiac államosításával?

A következő tanévre vonatkozó hivatalos tankönyvjegyzéket április 1-jén hozzák nyilvánosságra, az iskolák idén már szinte kizárólag az állami tankönyvek közül válogathatnak, ami ellen a szakmai szervezetek, a pedagógusok, a diákok és szülők egy része egyaránt hevesen tiltakozik.

Az idei év azért számít különösen kritikusnak, mert a magánkiadók utoljára 2013-ban, az akkor életbe lépő és azóta is használt tanterv bevezetésekor adhattak be engedélyeztetésre könyveket. Ezek engedélye öt évre szólt, a meghosszabbításukat pedig az állam annak ellenére nem engedélyezte, hogy a tantervnek ugyanúgy megfelelnek, mint az állami fejlesztésű tankönyvek.

Így a magánkiadók könyvei – néhány speciális kivételtől eltekintve – a következő tanévre, a hivatalos iskolai tankönyvrendeléskor már nem lesznek megrendelhetők
.

A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete, a szakma egyetlen civil szervezete egy alternatív tankönyvlistát hozott létre, miután a hivatalos tankönyvjegyzékről sok száz, gyakran idén is használt, magánkiadók által jegyzett tankönyv hiányzik majd, melyek engedélyét nem hosszabbította meg az Oktatási Hivatal.

Az egyesülethez is rengeteg visszajelzés érkezett, azt mondják, a tanárok és a szülők többsége nem ért egyet az intézkedéssel. A magánkiadók ugyanakkor felkészültek arra, hogy a kialakult helyzet ellenére továbbra is rendelhetőek legyenek az eddig használt tankönyvek, ha a tanárok úgy döntenek, ezen túl is ezeket használnák az állami kiadványok helyett.

Az alternatív jegyzékben 881 kiadvány szerepel, ezek között vannak tankönyvek, munkafüzetek, feladatgyűjtemények, illetve más segédanyagok is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.