2019. március 21., csütörtök

EZ A LEGUTOLSÓ ESÉLY – KÜLFÖLDI PÁRTOK A FIDESZ FELFÜGGESZTÉSÉRŐL

24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2019.03.20.


Az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz számára a legjobb megoldásnak nevezte Silvio Berlusconi a jobbközép Forza Italia (FI) elnöke szerda este kiadott közleménye azt, hogy felfüggesztik a Fidesz tagságát az EPP-ben.

A volt olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az EPP és a Fidesz közti „megállapodás” egyrészt nem gyengíti az EU legjelentősebb politikai családját az európai választások előtt néhány héttel, másrészt időt ad a Fidesz állásfoglalásának „nyugodt értékelésére”.

Berlusconi hozzátette, az FI, valamint ő is személyesen mindent megtett annak érdekében, hogy az EPP az európai parlament első számú frakciója legyen, és ebben az Orbán Viktorral való kiváló kapcsolata is szerepet játszott.

"Közösen akarjuk megváltoztatni ezt az Európát hatékonyabbá téve és közelebb hozva a polgárok igényeihez: ehhez azonban erősnek és egységesnek kell lennünk", - írta Silvio Berlusconi. 

Ez az utolsó esély

Az osztrák kormánypártok, az osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) eltérően ítélték meg az EPP határozatát.

Othmar Karas, az ÖVP csúcsjelöltje utolsó esélyként értékelte a Fidesz számára, hogy a felfüggesztés ideje alatt egy vizsgálóbizottság fog értékelést készíteni.

"Ez az utolsó, de tényleg az utolsó esély",

szögezte le Karas szerda délután az ORF rádió műsorában, más pártok jelöltjeivel közös kerekasztal beszélgetésen. Karas egyben új döntőbírósági és szankciós mechanizmusokat követelt a hasonló esetek kezelésére.

Harald Vilimsky, az FPÖ főtitkára ugyanakkor ismét felajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek az együttműködést.

"Megaláztatásnak tartom, hogy a magyar kormányfőt kiebrudalják pártcsaládjából, ugyanakkor nagyon örülnék, ha pártjával vállvetve együtt dolgozhatnak egy reformfolyamaton",

tette hozzá Vilimsky.

Az osztrák kormány parlamenti ellenzéke, a szociáldemokraták, a zöldek és a Most túl enyhének nevezték az EPP eljárását a Fidesszel szemben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.