2019. március 16., szombat

FENNTARTHATÓ MÓDON KELLENE EMELNI A PEDAGÓGUSOK BÉRÉT!

SZABÓ SZABOLCS BLOGJA
Szerző: Szabó Szabolcs
2019.03.16.


Rétvári Bence (államtitkár, EMMI) bejelentése szerint jövőre 30%-kal megemelik a pedagógusok fizetését. Mondjuk az egyelőre nem világos, hogy ez naptári évben, vagy tanévben értendő, de hát kicsire nem adunk. Az mindenképpen örvendetes, hogy az EMMI vezetése végre felismerte, hogy tarthatatlan az, ami a pedagógusok bérével történt, s ezen változtatni kell. Magyarázzuk már évek óta, hogy a vetítési alap minimálbértől történt elszakítása óta elinflálódott a korábbi, eleve nem tökéletesen végrehajtott emelés hatása. Félő azonban, hogy a most tervezett emelés hatása is el fog tűnni néhány év alatt, hasonlóan a Meggyesi kormány, majd a második Orbán kormány által végrehajtott emeléshez. 

Ráadásul az egységesen végrehajtott emelés a pedagógus bérrendszer legnagyobb problémáit nem képes kezelni. Miért?

1. Ha csak egy fix százalékos emelést hajtanak végre, és a részletszabályokon nem változtatnak, akkor az emelés villámgyorsan elinflálódik, mint ahogy történt ez a 2002-es közalkalmazotti bérrendezéssel, majd a 2013-as bérelemeléssel.
2. A differenciálás nélkül végrehajtott emelés nem oldja meg a pályakezdők pályán tartásának problémáját sem, így a más most is vészesen elöregedett pedagógus pályán még kevesebb lesz a fiatal. A következő 15-20 évben pedagógusok tízezrei fognak nyugdíjba menni, és egyszerűen nem látszik a megoldás a pótlásukra.
3. Hiába emelik meg most egy lépésben 30 %-kal a pedagógusok fizetését, ha a minimálbér és a szakmai bérminimum emelésével a jelenlegi helyzet gyorsan újra ki fog alakulni. A szakmai bérminimum ugyanis most gyakorlatilag azonos a pályakezdő tanárok bérével.
4. A legalább 10 éve pályán lévők kollégák bére jelenleg 150-180.000 forinttal kevesebb, mint a hasonló korban lévő, nem pedagógus diplomával rendelkező kortársaiké.

A félreértések kedvéért célszerű tisztázni, hogy itt nem valamiféle kötelező feladatnak vett elégedetlenségről van szó. A Varkey Foundation a közelmúltban publikálta a Global Teacher Status Index 2018 című kiadványát, melyben egy 35 országban, köztük Magyarországon elvégzett kutatás eredményeit publikálták. A felmérés eredménye az, hogy Magyarországon a tanári pályán elérhető bér, valamint a pályán dogozók esetében elvárt minimális bér között óriási szakadék tátong...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése