2019. március 28., csütörtök

ORBÁN TESTVÉRÉNEK KÉT BIRKÓZÓ ISMERŐSE IS FELTŰNT A NAV-NÁL FONTOS SZEREPBEN

DIREKT36
Szerző: PETHŐ ANDRÁS, ZÖLDI BLANKA
2019.03.27.


A 39 éves Balogh Tamás karrierjében nagy ugrás következett be az elmúlt néhány évben. A fekete hajú, szemüveges férfi huszonévesen még egy dél-dunántúli kisváros, Marcali birkózó csapatát erősítette, majd jogi diplomájának megszerzése után éveken keresztül a helyi önkormányzatnál dolgozott beosztott munkatársként. Később aztán feltűnt egy budapesti egészségügyi állami intézménynél, majd pár évvel ezelőtt magas pozíciót kapott az ország egyik legfontosabb hatóságánál: most a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) kiemelt közbeszerzéseivel foglalkozó főosztályát vezeti.

Balogh esetében azonban nem is annyira a látványos felemelkedés, hanem a személyes kapcsolati hálója a figyelemre méltó. A férfi ugyanahhoz a birkózó körhöz tartozik, amelynek politikai és állami kötődéseit már korábban bemutatta a Direkt36.

Tavaly számoltunk be arról, hogy sorozatban jutott állami megbízásokhoz egy működő honlappal sem rendelkező informatikai cég, az IMG Solution Kft., amelynek többségi tulajdonosa, Szentgyörgyi Gábor régi személyes ismerőse Orbán Viktor egyik testvérének, ifj. Orbán Győzőnek. Orbán Győző és Szentgyörgyi a birkózás révén került kapcsolatba évekkel korábban. Nemcsak gyakorolták a sportot, hanem közösen vettek részt egy sportegyesület munkájában. Kapcsolatuk szorosságát jelzi az is, hogy tavaly egymás mellett ülve néztek egy meccset a felcsúti focistadionban, néhány lépésre Orbán Viktortól.

A NAV-nál magas pozícióba emelkedett Balogh közvetlenül kötődik mindkét emberhez.

Szentgyörgyivel nagyjából egyszerre jártak ugyanabba a marcali középiskolába, és birkóztak a helyi egyesületben. Egy privát ügyet érintő, de korábban nyilvános közösségi médiás poszt alapján a családjaik az elmúlt években is kapcsolatban álltak egymással. Balogh és Orbán Győző között szintén több kapcsolódási pont van. Ismerősei egymásnak a Facebookon, és feltűnnek közös fotókon is. Orbán Győző emellett láthatóan jó kapcsolatban van Balogh apjával, a szintén birkózó sportvezetőként tevékenykedő Balogh Vilmossal is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.