Szerző: Határátkelő / Dalma
2019.04.23.
„Pár szó rólam, a kivándorolt cikk szerzőjéről: Simai Dalma vagyok (teljes nevemet vállalva), 3 éve élek Írország fővárosában Dublinban, így bár a véleményem szubjektív lesz, mégis van rálátásom az országra.
Kevés nyelvtudással jöttem ki bébiszitterkedni, majd takarítani, aztán itt végeztem iskolát, hogy ápoló lehessek. Jelenleg 5 hónapos terhes vagyok ikrekkel, de jövőre műtős asszisztensnek fogok tanulni (ha nem tudtam volna meg hogy terhes vagyok, már az iskolapadban ülnék).
És akkor lássuk, engem mire tanított meg ez az ország (bár a 10 pont elég kevés):
#1 Türelem
Az ír embereknek nem hogy más kultúrájuk van, teljesen más világban élnek. Az elején nehéz lehet megszokni, hogy bár hiába sietnél, a sofőr útközben igen is leszáll és megiszik egy kávét, vagy ha bankszámlát nyitsz és elgórják a fénymásolatodat ők nem szólnak, hogy baj van, neked kell utánaérdeklődnöd, hogy na, mi van már, a boltban meghallgathatod hogy mi történt a nénivel az elmúlt 60 évben, hiába 15-en állnak még mögötted, DE EZ SENKIT SEM ZAVAR!
Ha neked kell segítség, mert eltévedsz, a buszsofőr szívesen lekanyarodik abba az utcába, ahol át kell szállnod, és tesz egy kanyart, csak a kedvedért. Ha keresel egy boltot, az ír néni nagyon szívesen elkísér téged, el ne tévedj.
Ha kevés a nyelvtudásod, hatszor is elismétlik a kérdésre a választ, ugyan azzal a végtelen nyugalommal, mintha először mondanák. Nem fognak kétségek közt hagyni, ha segítség kell, segítenek.
Egy példa: mikor nem beszéltem angolul, és nem kaptam fizetést és nem tudtam miért (az első fizetéseket tartja az adóhivatal, amíg nincs meg a hivatalos regisztráció), a főnököm kiment a bankautomatához és adott nekem 500 eurót kölcsön, hogy kifizessem a lakbérem és enni is tudjak.
Azt mondta, ráér visszaadni egy hónap múlva is akár. 20 éves voltam. Bevándorló. Két hete ismert. Nem igazán beszéltem a nyelvét. Egyszer sem kérte vissza, várt, amíg magam elintézem a dolgaim. A türelem az, amiben nem ismernek határt.
#2 Közlekedés
Fővárosról beszélünk, több millió emberről. Én a belvárostól 1 órára lakom busszal. Ide, ilyen messzire, 10 (!!!!!) percenként indul busz.
Persze, sokszor tépem a hajam, hogy késik, hogy kimarad, hogy sokan vannak és nem enged a sofőr felszállni, DE van egy telefonos app (next bus Dublin) ahol percre pontosan GPS figyelővel meg lehet nézni, hol tart épp az én buszom és mikor ér a megállómba, így a hidegebb napokon pontosan tudom, mikor kell elindulnom. Ha késik, ha nem.
A papírjegyek helyett Leap kártyát használunk, amit bárhol, bármikor 2 másodperc alatt fel lehet tölteni telefonról, akkor is, ha épp a buszon veszem észre, hogy nincs rajta pénz. Drága, de tudtam, hogy fővárosba költözöm, ahol Európában az egyik legmagasabb minimálbért adják.
A jogosítványszerzés hosszadalmas, és külföldieknek nehezebb, hisz 12 órát kell venni kötelezően, aztán a családdal gyakorolni. Akinek ez nem adatik meg, több órát kell venni. Hat hónapunk van rá, kb. 30 euró/óra a vezetés. A férjem oktatója bevállalja őt vasárnap, vagy néha tőlünk mennek munkába. Nagyon rugalmas, nagyon szereti.
A buszon kívül van villamos, ami mindig pontos, ahol pár napja elkapott az ellenőr, hogy nem csipogtattam le a kártyámat. Mondtam neki, hogy pont előtte töltöttem fel, és gyorsan odaérintettem, már bent állt a villamos. Nem ment át a tranzakció, talán rossz helyre tettem a kártyám.
Egyetlen egy fillérre sem büntetett meg, mondta, hogy látja, hogy minden nap használom!!! Hát ilyet hol látni? (Magyarországon már büntettek meg engem 10 éves korom alatt, amikor nem volt nálam a diákigazolványom.)
Taxival nagyon sokat járunk, például bevásárlások után, vagy amikor nem jön a busz és sietünk. A mytaxi alkalmazással nagyon gyorsan tudunk taxit hívni, és a kártyánkról automatikusan vonja az árat, nem kell készpénzt használnunk.
Nagyon jó tapasztalataink vannak, minden taxis segít ki-be pakolni, beszélgetnek velünk, tanácsokat adnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.