2019. május 19., vasárnap

A MAGYAR VALÓSÁGOT MUTATJUK BE, AKKOR IS, HA SZOMORÚ

24.HU
Szerző: JÁNOSSY VILLŐ
2019.05.19.


A májusban a 24.hu mellett Hégető Honorka-díjat kapott Házon kívül már több mint tizennégy éve van a képernyőn. Az ötszázadik adást ünnepelték május közepén, hogy az RTL Klub közszolgálati kakukktojásaként sokadik éve mutatnak be a szórakoztató tartalmak mellett családi drámákat, súlyos visszaéléséket vagy készítenek politikai riportokat. Az évforduló alkalmából a műsorvezetővel, Boros Krisztinával és a felelős szerkesztővel, Kováts Mihállyal beszélgettünk.

Túl vagyunk az ötszázadik adáson. Ez pontosan mit jelent, hány éve van képernyőn a Házon kívül?

Boros Krisztina: Márciusban volt tizennégy éve.

Kováts Mihály: 2005 márciusában indult a műsor pár hónap előkészítés után.

Megmaradt az akkori alapcsapat?

BK: Az első adásnál is ott voltam, de kicsit változott a csapat az elmúlt évek alatt. Az elején többen csináltuk, aztán kialakult egy fix gárda. Hál’ istennek mindig vannak híradós riporterek, akik jönnek, és forgatnak nekünk.

KM: Híradós voltam, híradósként kerültem a Házon kívülbe szerkesztőnek, aztán valahogy megfordultak az arányok. Keveset híradózom, heti egyszer, és a fő munkám ez. Sok minden változott az eleje óta. Sok műsorvezetőnk volt: Alföldi Zoltán, Molnár Anikó, Kiss Norbert Ádám, Hegyi Nóra, D. Tóth András és most már évek óta csak a Kriszta. Több riporter dolgozott nekünk, aztán úgy alakult, hogy Krisztáék maradtak Moskovics Judittal és Serdült Szilviával. Jó, ha a híradósok bedolgoznak, fel tudják rázni a csapatot.

Pörgősebbek?

BK: Nem, másképp látnak dolgokat. Alapvetően mi is híradósok vagyunk, és is szoktam híradós riportokat csinálni, a többiek szintén. De az időnk nagy része mégiscsak a Házon kívül, a híradósoknak meg pont fordítva alakul. Másfajta szemléletet hoznak be, máshogy közelítenek egy-egy témához.

KM: És nehezebb nekik. Egy kétperces híradós anyagot megcsinálni kisujjból megy számukra, de hét-nyolc percet a Házon kívülbe egész máshogy kell forgatni, eltérően kell felépíteni dramaturgiailag. Jobban el kell mélyedni a témában. Több képet használunk, és a riporterek is látszanak. Ezt meg kell szokniuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.