2019. május 4., szombat

ORBÁN A FASISZTA EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK LÉTREHOZÁSÁN DOLGOZIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.04.


Orbán fogalmi zavarban szenved, vagy legalábbis úgy tesz, amikor a demokráciát a baloldallal azonosítja, és a maga szélsőjobboldali fasizmusát nevezi jobboldalnak. Minden demokratikus jobboldali pártot baloldalinak “bélyegez”, és a maga illiberális fasiszta önkényuralmát azonosítja a jobboldalisággal. Ezzel a nevetséges csúsztatással támadja az Európai Néppárt demokratikus pártjait, azzal vádolva őket, hogy nem igazi jobboldaliak, hanem a baloldallal szövetkeztek és a baloldalhoz tartoznak. Ezzel szemben ő az igazi jobboldal. Minden, ami demokratikus, az baloldali, a jobboldal pedig maga a fasizmus.

Ez az orbáni ideológia, és ezzel a nyomorult újítással akarja az Európai Néppártban átvenni a hatalmat. Ez derült ki az olaszok által ugyancsak fasisztának tartott Matteo Salvinivel tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Néppárt demokratái odáig jutottak azzal, hogy megtűrik a soraikban ezt a diktátort, hogy majd ő eldönti róluk, eléggé jobboldaliak és eléggé keresztények-e. Orbán ugyanis szíve szerint Salvini és társai, az európai szélsőjobb felé húzna, de szívesen venné, ha a fasizmust a tekintélyes konzervatív Európai Néppárt neve és égisze alatt terjeszthetné.

Ezért továbbra is arra készül, hogy a Néppártban marad, ott próbál fertőzni, és ott próbálja az illiberális fasiszta rendszert hatalomra juttatni, mert az Európai Néppárt megpuccsolásával, ha a fasizmust nevezik kereszténydemokráciának, azonnal megpuccsolható az egész Európai Unió. Ezért azzal számol Orbán, hogy ha az Európai Néppárt vezetői és tagpártjai lesznek annyira hülyék, hogy megegyék ezt az átlátszó cselt, sőt az ő kirúgása helyett befogadják az összes többi ótvaros fasisztát, akkor Orbán uraság marad az Európai Néppártban, és a behozott rohadékok főnökeként mindjárt meg is szerzi a Néppárt elnöki tisztségét.

Ha minden eddigi józan számítás ellenére az Európai Néppárt (és főleg a korrupt és hazug német pártok) vezetőinek lesz annyi esze, és minimális jelleme, hogy erre nemet mondjanak, akkor Orbán maga kilép, és az európai szélsőjobboldal frakciójához csatlakozik. Természetesen, ez az önkéntes kilépés soha nem történik meg, csak abban az esetben, ha kirúgják, mert őt kirúgni nem lehet, akkor eljátssza, hogy ő lépett ki. Bármilyen undorító az egész, már azt sem bánná senki, hogy ezt eljátssza, csak rúgnák már ki végre. De erre nincs sok esély, mert a jellemtelen, elvtelen és karrierista Manfred Weber számít Orbán és szolgái szavazataira, a német autóipar pedig nagymértékben számít a magyar nép totális kizsákmányolására, amihez szükségük van Orbán jóindulatára, aki a tulajdonaként eladja nekik a magyar embereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.