2019. május 29., szerda

TÚLADÓZTATJÁK A MAGYAROKAT: 200 EZRES BRUTTÓ BÉRBŐL CSAK 110 EZRET VIHET HAZA A DOLGOZÓ

NÉPSZAVA
Szerző: BONTA MIKLÓS
2019.05.28.


A magyar költségvetés még mindig kiemelkedően magas, 45 százalékos elvonást alkalmaz a bérekből.

Magyarországon még mindig különösen magas az úgynevezett adóék. A jövedelmeket és a foglalkoztatást terhelő adók és hozzájárulások aránya eléri a 45 százalékot, miközben a régiós átlag 40 százalék. Itthon 200 ezer forintos bruttó bérből csak 110 ezer forintot vihet haza a dolgozó - hangzott el a Mazars Könyvszakértő és Tanácsadói Kft. keddi sajtótájékoztatóján. 

A 22 közép- és kelet-európai adatait tartalmazó adóbrossúrából kiderül, hogy két régióbeli országban, Macedóniában és Litvániában nem vált be az egykulcsos adó, és visszatértek a progresszív, több kulcsosra, ami a magánszemélyek adóterheinek a növekedésével járt. A horvátok és a lengyelek viszont örülhettek, mert ebben a két országban az alacsonyabb adósáv felső összeghatárát jelentősen megemelték - mondta H. Nagy Dániel adóigazgató. Ugyanakkor a munkaadók által fizetett, a nettó bérek 160 százalékát elérő bérköltségek is kiemelkedően rossznak mondhatóak, bár 2017-2018-ban kismértékben sikerült ezen javítani. 

Ismeretes, hogy 2019 júliusától újabb két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulás (szocho) mértéke, amely 19,5 százalék helyett 17,5 százalékos lesz. Látszólag brutális mértékben csökkentették a szocho-t Litvániában és Romániában. A balti országban 31 százalékról 1,75 százalékra, keleti szomszédunknál pedig 22,75 százalékról 2,25 százalékra. Itt azonban valójában az történt, hogy az adóterhet áthárították a munkaadóról a munkavállalóra, természetesen a bérek felbruttósítása mellett. Így mindkét országban jelentős mértékben növekedtek a bruttó bérek, a nettó viszont nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.