2019. június 9., vasárnap

A HAMIS BIZTONSÁGÉRZETET ADÓ KIS MAGYAR VILÁG ROMÁNIÁBAN - ÉS AZON TÚL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GÁL MÁRIA
2019.06.09.


Miközben a sokadik virágkorát élő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 477 ezer szavazattal, két képviselőt is küldhet az Európai Parlamentbe, egyre sürgetőbb volna a párt számára megtalálni, ki fog rájuk szavazni a következő és az az utáni választásokon.

„Ezt az RMDSZ-békát még egyszer és utoljára lenyelem” – mondta két nappal az európai parlamenti választások előtt egy kolozsvári barátom. Kissé meg is lepődtem, mert ő azon erdélyiek közé tartozik, akik régről bírálják az RMDSZ-t, sőt az utóbbi parlamenti választáson már nem is szavazott a magyar érdekképviseletre. Az igazi meglepetés számomra mégsem a döntése, inkább annak indoklása volt. „A fiatalok rég nem azért mennek nyugatra, mert itthon nem beszélhetnek vagy tanulhatnak magyarul, hanem mert jobban akarnak élni, kiszámítható jövőt akarnak. Ehhez már nem magyar, hanem igazi demokratikus pártra van szükség. Az úzvölgyi provokáció azonban lehűtötte az idealizmusom. Nem helyezem a történelmet a jelen vagy a jövő elé, de megengedhetetlennek tartom a múlt tagadását, a magyar történelmi emlékeink meggyalázását. Más nem emel szót ellene, így hát még egyszer, utoljára, bizalmat szavazok az RMDSZ-nek” – mesélte a férfi, akit szinte gyerekkorom óta ismerek, de soha nem hittem volna róla, hogy képes lenne politikai, ideológiai álláspontját felülírni azért, mert egy második világháborús székelyföldi magyar katonatemetőre rátelepítenek egy románt. Az EP-kampány és a szavazás utáni napokban tett egyhetes erdélyi körutam során azonban ez volt az egyik, mondhatni utólag, legkisebb meglepetésem. 

Idézett barátom lánya, a huszonéves egyetemista, aki mindeddig következetesen, bár fanyalogva az RMDSZ-re szavazott, ezúttal, mint fogalmazott, „komoly dilemma előtt áll”. „Ez a macsó RMDSZ kisegítő személyzetnek tekinti a nőket. Romániában már rég női pártelnökök vannak, és miniszterek is szép számmal, a román pártok az EP-be és a brüsszeli parlamentbe is küldenek nőket, de az RMDSZ-nek egy kirakat nőszervezetre futotta eddig. És egyetlen szava sincs sem a nemek egyenlősége, sem a klímaváltozás kapcsán. Engem nem érdekel, hogy a székelyföldi hivatalokon loboghat vagy nem loboghat a székely zászló, az sem, hogy a magyar mellé vagy föléje hoznak létre román katonai temetőt, az viszont annál inkább, hogy lesz-e élhető Föld a leendő gyerekeimnek. És ha az lány lesz, és netalán politikai ambíciói lesznek, lesz-e egyenlő esélye arra, hogy a szomszéd magyar fiúval megmérkőzzön az RMDSZ-elnöki tisztségért, EP-képviselőhelyért, román parlamenti képviselői helyért. Vagy netán kávét főzhet neki, legjobb esetben pedig megkaphatja az első nem bejutó helyet valamelyik listán, mint most Hegedűs Csilla is?” ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.