2019. június 3., hétfő

PÁSZTORÉK RENDSZERE SZÁLLÍTOTTA A SZAVAZATOKAT A FIDESZNEK

24.HU
Szerző: TÓTH BARNABÁS FELICIÁN
2019.06.03.


Az EP-választáson a Vajdaságból érkezett jelentős számú levélszavazat, Kárpátalján nagy csönd volt a kampányban.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a parlamentben tavaly decemberben megszavazott – javaslata alapján az idei EP-választáson már az európai uniós lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok is szavazhattak a magyar pártlistákra. A törvénymódosítás a négy nagyobb magyar kisebbségi közösségből a kárpátaljai és vajdasági magyarokat érintette, hiszen Románia és Szlovákia tagja az Európai Uniónak.

Az EP-választáson összesen 57 777 érvényes levélszavazat érkezett. Az összes határon túli magyar szavazat több mint 95%-át pedig a Fidesz-KDNP listája kapta.


Hatékony vajdasági szavazatszállító rendszer

A szavazatok döntő többsége a Vajdaságból érkezett. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján 59 400-an regisztráltak a választási névjegyzékbe szerbiai címmel, és 40 253-an szavaztak.

A legnagyobb szerbiai magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István még ennél is több szavazatról beszélt. A Fidesz eredményváróján azt nyilatkozta, hogy az ő adataik alapján

mintegy 50 ezren szavaztak a 70 ezer, szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar közül, ami több mint 70 százalékos teljesítményt jelent
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.