2019. augusztus 1., csütörtök

VOLT MÁR EGYSZER TUSVÁNYOSUNK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ACZÉL GÁBOR
2019.07.31.


(A számokkal jelzett szövegrészek jegyzetének utólagos azonosítása javalt)

„Tettekkel és messze jövőbe kiható intézkedésekkel fogjuk bizonyítani, hogy ez a kormány teljesen új politikai és világnézeti irányt kíván kezdeményezni, folytatni és megvalósítani, ehhez az új politikai és világnézeti irányhoz illő új és korszerű politikai stílussal, új és korszerű politikai módszerekkel. Ennek az új politikai és világnézeti iránynak a tengelyében a népi (1) Magyarország megteremtésére irányuló elszánt akarat áll. Az az út, amely az új Magyarországhoz vezet, megalkuvást, kitérést és tétovázást nem ismerő, egyenes és tiszta, a keresztény erkölcs alapján álló (2) politika útja. Meg akarjuk valósítani a (3) politika minden elvi és gyakorlati célkitűzését, elejétől (4) kezdve a gazdasági, társadalmi, szociális, népnevelési, jogalkotási és jogszolgáltatási reformokig, amelyek mind csak egyetlen központi célra irányulnak: a nemzeti közösségbe szervesen összefogni és tervszerű nemzetalkotó, társadalomépítő munkára megszervezni az összes egészséges és eleven népi magyar erőket. Éppen ezért minden erőnk latba vetésével le fogjuk küzdeni a (5) politika útjába álló akadályokat, származzanak azok akár helytelen életszemléletből, akár elavult politikai dogmatizmusból, akár egyéni vagy kollektív önzésből, és szabaddá tesszük az utat mind a gazdasági, mind a társadalmi téren, mind pedig a közélet minden területén az igaz és értékálló hazafias erők tisztességes érvényesülése előtt. Hiszünk abban, hogy ez a dicső múltú nemzet, mint már annyiszor a történelem folyamán, most is keresztül fogja verekedni magát a legsúlyosabb helyzeteken is és eljut a maga nemzeti életének, valamint jogainak teljességéhez, barátai (6) oldalán pedig elnyeri az új Európában azt a helyet, amely múltjához méltóan megilleti"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.