2019. szeptember 7., szombat

KÉZICSARNOK: A KORMÁNY IS HANYATT ESETT AZ ÁRAKTÓL

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY / KLUBRÁDIÓ
2019.09.06.


Fürjes Balázst, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt elsőként arról kérdeztük, hogy megépült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új campusa. Azt mondta: a MOME alkotóközösségével együtt építették fel, határidőn és költségkereten belül, magyar tervezőkkel, magyar kivitelezőkkel. 15 ezer négyzetméteres közpark épült, amely nyitva áll a lakosság előtt, és az egyetem könyvtára is közkönyvtár.

Úgy fogalmazott: a kivitelező egy Market nevű cég volt, amelyet nyílt európai uniós pályázaton választottak ki, és a legolcsóbb ajánlat nyert. (A Market Zrt. Garancsi István, a korábbi Videoton, jelenleg MOL Fehérvár futballcsapatának cége. Ő a miniszterelnök jó barátja, akinek magánrepülőgépével utazik időnként Orbán Viktor.) Fürjes jelezte: lehettek volna nemzetközi ajánlatok, a kírást az EU minden nyelvén közzétették. Szerinte egyébként a külföldi vállalatok azért nem jönnek, mert most jó építőipari cégnek lenni Európában, mindenhol munkabőség van.

A Nemzeti Olimpiai Központ kapott 11 milliárdot a kormánytól, ez most mire szolgál? - tettük fel a kérdést. Fürjes Balázs közölte: a Puskás Ferenc stadion ára nem emelkedett, vélhetően novemberben át is adják majd. A környezetét viszont rendezni kell: a többi között lesz közpark, játszótér, parkoló. A stadion végösszege nettó 140 milliárd forint. Műsorvezetőnk jelezte: két héttel később megjelent egy hír további 2,36 milliárdról. Fürjes Balázs ugyanakkor nem tud róla, hogy hozzá kellene tenni egy fillért is a Puskás stadion építéséhez.

Az államtitkár szerint az az igazi kérdés, hogy egy Magyarország méretű országnak és egy Budapest méretű városnak szüksége van-e nemzeti stadionra, amelyben modern rendezvényközpont, koncertek, konferenciák, kiállítások, bankettek is lehetnek. Az árral kapcsolatos bírálatok miatt összegyűjtötték, hogy nemzetközi szinten mennyiből épültek ilyen stadionok, szerintük Puskás egy „közepes árszínvonalú” aréna. A tokiói olimpiára most épül egy szintén 70 ezres a duplájáért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.