2019. szeptember 9., hétfő

LEGYÉL, LÁNYOM, FODRÁSZ!

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: FARKAS MELINDA
2019.09.09.


...Tegnap közölték velem az államkincstárban, hogy az egyetemista gyerek után nem jár egy fillér családi pótlék sem, de ami még ennél is rosszabb, családi adókedvezmény sem. Vagyis a fizetésem 30 ezer forinttal lesz kevesebb (az eddigi 40 ezer helyett a kisebbik gyerek után már csak 10 ezer forint jár), a családi pótlék pedig 12 200 forintra csökken a 26 600 forintról. Miközben az egyetemista lányomnak lakhatást, utazást, könyveket kell fizetnem, több mint 44 ezer forintot vesznek el tőlem. Ha nem kap kollégiumot, elképzelni sem tudom, mit fogok csinálni” – mondja, és látni rajta, csak az hozhatna számára megkönnyebbülést, ha a gyerek mégsem menne egyetemre.

Eddig összeszorított ajkai közül most csak úgy ömlenek a keserűség szavai: „Mindent értük csináltam. A mai napig albérletben élünk, hiszen én nem örököltem senkitől egy forintot sem, többmilliós hitelt pedig nem vehettem a nyakamba két gyerekekkel. Nem kockáztathattam a súlyos eladósodást, és azt sem akartam, hogy az irgalmatlan törlesztőrészletek miatt nélkülözzenek a gyerekek. Megpróbáltam nekik megvenni mindent, hogy tanulhassanak, táborozhassanak, hogy normális ruhájuk legyen. Szocpol?! – nevet gúnyosan. – Legfeljebb 1,2 milliót kaptunk volna használt lakásra két gyerek után. A hiányzó tízest honnan kellett volna előkaparnom? Végigdolgoztam az életem, és most itt állok tehetetlenül. Ha az egyetemvárosban is albérletet kell fizetni, nem fogom tudni megoldani. Ha nem kap rendes ösztöndíjat, ha csak a drágább kollégiumba veszik fel… Jaj, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem jogász, hanem fodrász vagy kozmetikus akar lenni!”

És tudják, mi a legdurvább az egészben? Ha történetesen ez a fiatal lány nem akar diplomát, és „csak” szakmát választ, a családnak továbbra is járna mind az adókedvezmény, mind a családi pótlék. Ha ugyanis a diák érettségi után nem felsőoktatási, hanem közoktatási intézményben tanul tovább, akkor – legfeljebb annak a tanévnek végéig, amelyben betölti a huszadik életévét – jogosult családi pótlékra, adókedvezmény pedig ugye az után jár, aki révén a szülő jogosult családi pótlékra. Magyarul: az állam azt honorálja, ha a gyerek érettségi után fodrásznak tanul – nem lebecsülve ezt a szakmát –, azt azonban nem, ha orvosnak vagy mérnöknek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.