2019. szeptember 7., szombat

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN TÉNYKEDÉSE A 30-AS ÉVEK BŰZÉT ÁRASZTJA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.09.07.


BBC 

Orbán a jelek szerint antiszemita kliséket élesztett újjá – emeli ki a brit közszolgálati rádió, amely azt igyekezett kideríteni, miért lett Magyarországon Soros György az elsőszámú közellenség. Bizonyítékként az összeállításban bejátszották a miniszterelnöknek a legutóbbi választások előtt mondott Kossuth téri beszédét. Egy olyan országban, amelyben a háború végén, alig néhány hét alatt félmillió magyar zsidót küldtek halálba, az akkori magyar hatalom aktív bűnrészességével. Idekapcsolódva a CEU rektora arra figyelmeztet, hogy éppen a múlt miatt veszedelmes az ilyesmivel játszadozni. Mert akárhogy is nézzük- hangsúlyozta -, amit Orbán csinál, az az, hogy egy az egyben előveszi a náci gyűlölet szóképeit. Ignatieff megerősítette, hogy az egyetem azért került az Orbán-kormány célkeresztjébe, mert azt Soros György alapította és finanszírozza, márpedig az üzletember az elsőszámú célpont a mostani magyar vezetés számára. Az intézmény ugyanis a legjobbak közé tartozik a világban, és a támadásoknak semmi közük a teljesítményéhez. Csakis Soros miatt vannak – mondta Ignatieff. A brit közszolgálati rádió felidézi, hogy a milliárdost az amerikai politikai guru, Finkelstein szemelte ki. A lejárató kampányok híveként azt vallotta, hogy csupán a megfelelő célpontot kell megtalálni, azt kell tűz alá venni és akkor teljesen felesleges a saját politikáról beszélni. Ezt már az a svájci újságíró mondta, aki a választási stratéga korábbi famulusának segítségével a világ elé tárta, miért fordult a magyar kabinet Soros ellen. Budapest cáfolja az állításokat, de az utóbbi évek fejleményei alátámasztják a teóriát. A befektető mára gyűlöletes figura lett Magyarországon, zsidóként, egy másik zsidó ötlete nyomán.

A vezércikk úgy reagál Orbán Viktornak a demográfiai csúcson elhangzott beszédére, hogy terjed ugyan a szélsőjobbos ideológia, ám nem szabad hozzányúlni a nők autonómiájához és ahhoz a jogukhoz, hogy szabadon dönthessenek arról: akarnak-e gyereket. A múlt eszközeit pedig végképp nem szabad visszahozni. Mint megállapítja, a magyar kormányfő a magyar nők termékenységét dicsérte, mint ami alapvető Európa fennmaradása szempontjából, ám közben veszedelmes és atavisztikus mítoszokhoz nyúlt vissza. Ily módon újabb fórumon kapott lehetőséget a nagy lakosságcserét hajtogató összeesküvés elmélet, hogy betörjön a nagypolitikába. Itt arról a feltételezésről van szó, hogy a földrészt veszélyezteti a demográfiai változások. Hogy a volt ausztrál miniszterelnök, a földrész brutális menedékpolitikájának egyik megalapozója jelen volt a tanácskozáson és Orbánt dicsérte, az csak még inkább aláhúzza, ennyire elterjedt ez a hit. Korábban a baloldal gazdasági válaszokat adott a jobboldal migránsellenes retorikájára. Ám ez nem elég, amint azt az idegenellenes populisták felemelkedése tanúsítja. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy emberekként kezeljük a menekülteket. Orbán megközelítésében az az új, miközben változatlanul elzárkózik az idegenektől, hogy a nők hazafias kötelezettségként szüljenek több utódot. Erre mondta azt nemrégiben egy svéd miniszter asszony, hogy ez a nézet a 30-as évek bűzét árasztja.

A budapesti tudósítás azt tartja a budapesti Orbán-beszéd legfőbb elemének, hogy az a magyarok szaporodását népszerűsítette, és a szélsőjobb összeesküvés-elméletére támaszkodott. De a többi közép-európai vezető üzenete is az volt a saját nemzetüknek, hogy ha nem nemzenek gyerekeket, akkor ki fognak halni, miközben ezek a kormányok sorra léptetnek életbe családtámogatási programokat a gyerekvállalási kedv fellendítésére. A nativista magyar házigazda, aki az utóbbi években a menekült-, illetve bevándorlás-ellenes érzelmekre alapozza politikáját, kijelentette, hogy ha nem tesznek ellene, mások kiszoríthatják az európaiakat, ami pontosan az, mint amit a radikálisok mondogatnak. Szavait megtámogatta az egyik díszvendég, a korábbi ausztrál miniszterelnök, aki gratulált neki, mondván, hogy van bátorsága szembeszállni a politikai korrektséggel. Arról is beszélt, hogy nem a klímaváltozás, hanem a kihaló népesség jelenti legnagyobb fenyegetést a nyugati civilizáció számára. Novák Katalin ugyanakkor a lapnak nyilatkozva igazságtalan és politikailag elfogult vádaskodásnak nevezte azokat a véleményeket, miszerint a magyar vezetés több gyerek megszülésére akarja kényszeríteni a nőket. Szerinte csupán arról van szó, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeznek támogatni a családokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.