Szerző: PANDULA DEZSŐ
2019.10.06.
– Szabad! – mondta az voltelnök, majd szívélyesen elbeszélgetett a munkát kereső fiatalemberrel.
– Sajnos csak egy mezei képviselői állást tudok nemsokára felajánlani, az átlagkereset harmincszorosáért. Meg 160 lóerőt ráadásnak – tördelte végül a kezét.
– Király! – szabódott a fiatalember, de mert nem voltak nagy igényei, belement a dologba. Tisztában volt azzal is, hogy akár ajtót is mutathatott volna neki, akkora volt az országban az ajtószabadság. Majd távozott, maga előtt terelve gulyányi gondját-baját. Akkor még ő sem gondolta volna, hogy midőn főnöke csillaga felfelé ível, egyszer majd ő lesz a kancelláriaminisztere. Ez van a valótlan világban: igaz nertárs nem vész el!
Amióta ez a csúfság megesett, vérbeli kultúrlényként ő a száján hányja ki azt, ami az ismételnök seggéből kijön.
– Egy ilyen kis ember vajh’ hogyan válhatott ekkora nagy gazemberré?! – morfondírozott olykor subája alatt a gulyás, útban időközben kiutalt ötszobás szállása felé. De hamar elhessegette a kínos gondolatokat, és inkább kedvenc foglalatosságát választotta: nem gondolkodott. Szoros a verseny a keresztény hazudozás kényszerpályáin, de neki sikerült kitűnni a mezőnyből. Előnyére szolgált, hogy a valósággal való permanens küzdelme már ifjúkorában elkezdődött. Már akkoriban is folyékonyan, szemrebbenés nélkül tudott hazudozni – ezért is becézték városszerte igazmondónak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.