2019. október 7., hétfő

PINTÉR, POLT, NEM LENNE IDEJE RÁMOZDULNI A BORKAI-ÜGYRE?

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.10.07.


„Az eddig napvilágot látott dokumentumok alapján az ügy hátterében szervezett bűnözői körök állhatnak, amelyek állami és önkormányzati források megcsapolására szerveződtek” – szögezi le „a zöld dossziés” Horváth András. A pár éve az adhatóságtól biliborogatás után távozó, majd azóta is a korrupciós ügyek felszámolását segítő adószakértő rövid, lényegre törő Facebook posztban tesz fel a hatalom számára kínos kérdéseket „a felháborodáson-, a felvételek nyilvánosságra hozatalának etikai megítélésén-, a Fidesz sosem volt keresztény szellemiségén- és további élcelődéseken túl”.

„Az ilyen típusú eljárási cselekményeket azonnal lefolytattak pl. a teljesen megalapozatlan rágalmakra épülő, Pikó András és csapatát érintő ügyben, ahogyan a NER eddigi 9 éve alatt számos olyan civil személyt, közéleti személyiséget, civil szervezetet vagy éppen gazdasági vállalkozást érintően, akiknek csak az volt a bűnük, hogy valamilyen módon megpróbáltak tenni a demokratikus rendszer torzulásai- vagy éppen a vállalkozói szabadságot sértő jelenségek ellen” – áll a többi között a posztban.

A kérdések pedig, amelyet Polt Péter legfőbb ügyészhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez intézett, a következők:...


ITT OLVASHATÓK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.