2019. október 22., kedd

LEHET, HOGY ORBÁNT NEM CSAK A NÉPPÁRBÓL TESZIK KI?

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.10.22.


Újra keményen bírálatot kapott Orbán Viktor, ezúttal a CDU frakcióvezető-helyettese, Johann Wadephul jelezte, Magyarországnak el kell döntenie, hogy az unió teljes jogú tagja akar lenni, vagy csak a közösség pénzét akarja. A helyzet elemzésére Szent-Iványi István külpolitikai szakértőt kértük.

Lassan Orbán Viktor már minden nap kap egy ilyen kokit, vagy sallert. Talán már meg is szokta. Esetében van a kritikának bármi értelme?

Egy ilyen bírálatnak önmagában nincs se komoly hatása, se következménye. Viszont egy újabb fontos jelzés, amiből már van jó néhány, s ezek valahol összegződnek. Persze az, hogy a CDU egyik vezetőjétől érkezett a bírálat, az mindenképp fontos. Ugyanis ez a pártszövetség dönti el, hogy a Fidesz marad-e majd a Néppártban, vagy kiteszik onnan. A pártcsalád parlamenti frakciója megosztott az ügyben, de egyértelműen látszik, hogy a CDU döntése meghatározó lesz.

Ha jól értem, a bírálat ezúttal Magyarország uniós-, nem pedig a frakció tagságáról szól. Ez azért különbség.
Valóban, a bíráló kicsit előreszaladt, de ha a német politikus szerint már az unióban sincs helye a Fidesznek, az már egy fontos jelzés a magyar kormánypárt számára. Mindezt azért kapta Orbán Viktor, mert a kormánya elsősorban belpolitikai megfontolásból támogatja a törökök háborúját észak-Szíriában. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnap újabb eljárást indítanak, és kiteszik a Fideszt. De a klíma már így is rossz Orbán körül, és nagyon gyorsan kedvezőtlenné válhat. Mindez már érezhető a szövetségesei körében is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.