2019. október 12., szombat

NYÍLT LEVÉL A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE VEZETŐJÉNEK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2019.10.11.


Tisztelt Makláry Ákos!

Ön néhány nappal ezelőtt a Népszava című napilap kérdésére így véleményezte a Borkai Zsolt és Wittinghoff Tamás polgármesterek cselekedetei nyomán kirobbant botrányokat:

A választási kampány során nyilvánosságra hozott, a jelöltek magánéletét érintő, beazonosíthatatlan forrásból származó információk nem a választás tétjéről szólnak. Káros és romboló ezeket terjeszteni, a közvéleményt ilyen módon sokkolni. A közelgő választásra megjelentetett nyilatkozatunkban megfogalmazottak szerint kiemelkedően fontosnak tekintjük a jelöltek politikai tevékenysége esetében a keresztény erkölcsiség, a közbeszéd tisztasága, az élet- és környezetvédelem iránti felelős elköteleződést.”

Fenti sorait felháborítónak és keresztény emberhez méltatlannak tartjuk.

A botrányok sokkhatásáért a sajtót felelőssé tenni olyan, mint betörés után az üvöltő riasztót hibáztatni: veszedelmes tévedés. A trágárkodó őszödi beszéd talán eléggé sokkolta a közvéleményt 13 évvel ezelőtt – mégsem állt ki épeszű ember oktatni a sajtót, hogy közlése „káros és romboló”. Sokkolnak a kispesti kokainbotrány képsorai is, melyek a kormánypárti sajtóban jöttek fel, és aztán körbefutottak a kritikus médián is. Talán hiba volt? Ha a kérdés az, hogy lehet-e kifogásolnivalót találni az újságírók mostani munkájában, akkor a válasz az, hogy nyilván lehet. Címlapokon tudósítani például, hogy éppen melyik pornószájton jelentek meg a Borkai-videók, tagadhatatlanul etikátlan.

De a lényeg nem ez.

A lényeg mindenekelőtt az, hogy nem hazudhatjuk sem magunknak, sem a közösségeinknek, hogy a sajtóban tárgyalt botrányok magánéleti ügyek, és így nem tartoznak az újságolvasó választópolgárokra sem. Nem hazudhatjuk, mert az a közhatalmat gyakorló személy, aki alkalmat ad ilyen felvételek készítésére, nemcsak morálisan semmiül meg, de zsarolhatóvá is teszi magát. És aki zsarolható, az alkalmatlan közhatalom gyakorlására.

Ugyanennyire lényeges pont – ám Ön keresztény emberként elmulasztotta szóvá tenni –, hogy az egyik érintett városvezető, a nevében a kereszténységet viselő párt jelöltje megsértett a tízparancsolatból legalább kettőt, elkövetett a főbűnökből minimum egyet. Konkrétan fogalmazva: a magát a kampányban családapaként hirdető, a keresztény Magyarországgal kampányoló Borkai Zsolt titokban prostituáltakkal csalta meg a feleségét, majd amikor lebukása után alkalmat kapott önmaga megszaggatására, makogva annyit bírt felolvasni az elé tett papírból: „szeretnék elnézést kérni”.

Végül nem lehet(ne) szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a magyar nyilvánosságban példátlan home pornó-botrány kontextusa minden elemében a legalávalóbb maffiatörténetekre emlékeztet: együtt mulat politikus és neki lekötelezett, sőt a családját részben anyagi függésben tartó üzletember a luxusjachton, ahol az alkohol és a prostituáltak mennyiségének csak a képzelet szab határt. Vulgariter: ha az állami kaszinókoncesszión hízó helyi oligarcha együtt kurvázik a polgármesterrel, az nem az a fajta magánügy, ahol az értékalapon gondolkodó választópolgárnak szemérmesen félre kellene néznie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.