2019. október 12., szombat

MAGYARORSZÁG HALDOKLÁSA ÉS BUKÁSA

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2019.10.11.


Ez a választási kampány mutatja meg legjobban, hová jutott ez a csicskanemzet az elmúlt évek alatt. És még most sem ér majd le a pöcegödör aljára, mert mindig lesz lejjebb, amíg meg nem szűnik majd ez az orbáni rendszer. Minél keményebb lesz a diktatúra, annál mélyebben lesz ez a nép a gödörben.

Kapott egy lehetőséget ismét 1989-ben, de cirka 20 év elég volt a felismeréshez, hogy valójában gyáva a demokráciához, az európai léthez, az önálló felelős élethez, de legfőképp a tanuláshoz.

Tulajdonképpen mára megépült, kiépült a 21. századi magyar fasizmus. Aki gyenge, kicsi, azzal kegyetlenkedik a rendszer: hajléktalan, menekült, árva gyerek a fasz rosszabb végén van a Fidesz számára, ezekkel szemben brutális, embertelen a bánásmód. A másik vége a főnök: saját biznisze, saját hatásköre és saját vagyona lett Magyarország teljes költségvetése, és az ide érkező összes forrás is immár az övé és a haverjaié.

Lehet itt szépelegni meg mellébeszélni, de ez a két véglet jellemzi legjobban Orbán Magyarországát. És akármennyire csalnak, lopnak, hazudnak, a magyarok elképesztően nagy része támogatja ezt a fasizmust, támogatja a kegyetlenkedést a nyomorultak ellen, és nem zavarja a gigantikus lopás.

Lehet ezredszerre is azon nyafogni, hogy a Főnök micsoda egy kegyetlen, szívtelen tolvaj. Biztosan van választási csalás/kozmetikázás is, biztosan nem csak a főnök, hanem a csicskái is szépen lopnak, biztosan sok sebből vérzik a rendszer. De ettől még a magyarok ezt némán nézik, sőt hatalmas részük egyet is ért vele.

Ez az ország nem kisiklott 10 éve, és nem az van, hogy most megrázóan szörnyű, torz Magyarország lett belőle. Ez az ország ilyen. Visszatért ahhoz a gusztustalan, rasszista, igazságtalan, kirekesztő, tolvaj, urizáló, suttyó tempóhoz, amihez történelme során állandóan visszatér, és most boldog. Ez az ország szívesen lett szélsőjobbos, aztán szélsőbalos, most újra szélsőjobbos, és ez nem véletlen. Nem külföldi hatalmak aljas játéka, nem néhány aljas politikus gecisége.

A magyarok nagy része ilyen. Ebben érzi jól magát, ettől hiszi, hogy ő erős, és ettől hiszi, hogy majd neki jó lesz. Mindig szar lesz, de kezdi elölről. Támogat, megválaszt, csapódik egy újabb szélsőséges gecihez, akinek minden szart elhisz, és akinek eladja magát, az anyját, a házát, az országát. Aprópénzért vagy megígért boldogságért.

A Fidesz 2002-ben meghekkelte a demokratikus rendszert, zsarolással, fenyegetőzéssel, manipulációval, országos hazudozással, rémhírek terjesztésével foglalkozott. Az emberek bedőltek, és bár országosan még kiszavaztak 2006-ban, onnantól önkormányzati többségben megállították az országot 4 teljes évre, és szétverték azt. Az emberek ezt is elhitték, hogy a Fidesz kétharmaddal nyert.

30 év alatt sikerült Magyarországnak bebizonyítania, hogy nem kell sem a németekre, sem az oroszokra fogni minden ocsmányságot, ami itt csak az elmúlt 100 évben történt. A magyarok köszönik szépen, nem maradnak le senki mögött, ha ordenáré ocsmány rendszerek kiszolgálásáról, imádásáról van szó. Sőt, igazából az derül ki, hogy a magyarok minden rendszer közül a vállalhatatlanul gusztustalanokat szeretik a legjobban. Az egyik legkorábbi, legjobb szövetségese voltunk mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal felállásoknak, és most, amikor voltaképpen nagyon-nagyon hosszú idő után kialakíthattuk volna a saját nyugodt demokráciánkat, akkor feltaláltunk magunknak egy ilyen senkiházi falusi suttyót, a saját magyar népmeséink legkisebb testvérét a pisaszagú faluvégéről, felemeltük, odaadtunk neki mindent, aztán megint azt hittük, ő lesz a következő igazságos Mátyás király...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.