2019. október 11., péntek

SZIJJÁRTÓT ÖTVENKÉT FŐS TEK-ES TESTŐRSÉG VÉDI ÉVI FÉLMILLIÁRDÉRT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: PAPP ZSOLT
2019.10.11.


Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.

Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent "személyi biztosítása". A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján. 

A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még "csak" 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert. 

A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem. 

A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás. 

Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.