2019. november 3., vasárnap

LEHET, HOGY MOSTANTÓL NEM A SAJÁT TULAJDONAKÉNT RENDELKEZIK A KOCAFOCISTA AZ EGÉSZ VÁRRAL ÉS KÖRNYÉKÉVEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.11.03.


Jó reggelt! Remélhetőleg ma nem csak én kelek fel, hanem a Nap is, mert tegnap valahogy nem sikerült neki. Bezzeg az emberi ostobaság nem szunnyadt el egy pillantra sem. Sőt, mintha tegnap valami titokzatos erő még felis kavarta volna a hülyeséget, holott már eddig is bőven az egészségre káros küszöbérték felett volt jelen Mária rántott csirkefarhát-szagú tündérországában.



"Ha libsi vagy, jobb, ha most elfordulsz: soha nem látott béremelés jön a szakképzésben"


Ez itt fentebb a nyolcaskáról egy cím. Ha hirtelen össze kellene számolnom, hány hasonló kettő az egyben – uszító gyűlöletkeltés az egyik irányba, csontig benyalás a másikba – címet láttam már ott, nincs annyi ujjam, hogy sikerülne. A lényege mindenek ugyanaz: a libsik a jómagyaremberek ellen élnek és halnak, de a jó orbánviktor csak emeli a béreket, az életszínvonalat, a foglalkoztatást, a szellemi szintet, mindent és folyamatosan, hogy az valami beszarás. Ha annyiszor valóban emelkedtek volna a különféle szakmában dolgozó közalkalmazottak bérei és annyival, ahányszor és amennyit ezek a szerencsétlen szervilis puhapöcsök ilyen módon beharangoztak, akkor már nemhogy utolértük volna Ausztriát, de háromszor le is köröztük volna. Ehhez képest változatlanul szarul keresnek a pedagógusok, a tűzoltók, a rendőrök, a mentősök, a nővérek, a könyvtárosok és még sorolhatnám. Be kellene már fejezni ezt a hazudozással egybeépített áskálódást, mert baromira nehéz lesz majd letagadni. Az internet nem felejt, de mi sem felejtünk.

Megjelent The Guardian című lapban egy interjú Soros Györggyel. Ez nem kerülte el a magyar fősodratú média figyelmét sem. Soros György fél Magyarországra jönni/nem jön, ameddig Orbán Viktor a miniszterelnök. Ezt valamennyi portál megírta, de merem állítani, hogy nem vette a faáradságot egyikük sem, hogy végig is olvassa azt a cikket. Valaki kimarta ezt a – a cikk szempontjából teljesen jelentéktelen – részt, és valószínűleg egymástól vették át, mint egy narkósbrigád a spanglit. De még a PestiSrácok is a 444.-re hivatkozott. Holott ez egy iszonyat hosszú interjú, tele nagyon érdekes dolgokkal. Ebből a hazajövetelre vonatkozó rész két mondat. És messze nem két kulcsmondat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.