2019. november 22., péntek

MEGINT MEGRÖVIDÍTETTÉK A NYUGDÍJASOKAT- TÍZEZREKKEL KAPTAK KEVESEBBET AZ IDŐSEBBEK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.11.22.


A tervezettnél nagyobb növekedésből sem tavaly, sem az idén nem részesültek a nyugdíjasok, ami nagyjából egy teljes prémiummal megrövidítést jelenthet. Pedig a korábbi nyugdíjasok számára tulajdonképpen ez adhat némi gyógyírt azért, mert juttatásuk és a bérek közötti olló egyre szélesebbre nyílik.


A kancelláriaminiszter egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy ha az eredetileg kalkuláltnál nagyobb lesz a magyar növekedés, akkor kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. Mint azonban kiderült, Gulyás Gergely szavaira sem szabad mérget venni. A nyugdíjprémium beígért kiegészítése ugyanis elmaradt. Mint a 24.hu felhívta a figyelmet, a várakozások alapján a kormány 2019-ben ismét nagyjából 0,5 százalékkal becsülte alá a nyugdíjprémium kiszámításánál a GDP-növekedést, akárcsak tavaly.

Az idén novemberben a nyugdíjasok minden korábbinál nagyobb prémiumot és októberi, illetve novemberi járandóságuk 8,4 százalékának megfelelő plusz összeget kaptak. A prémium szorzószámát az eddigi legmagasabb értékben, 1,1-ben szabták meg. Ez azt jelenti, hogy az éves GDP 4,6 százalékos növekedésével kalkulálták 2019-re.

Az áremelkedések ellentételezésére kialakított mostani (utólagos kompenzáció) rendszerében is veszítenek a nyugdíjasok. Egyébként az infláció egyetlen tized százaléknyi változása – számoltuk ki korábban – 3,6 milliárd forinttal növelheti az állami kiadásokat. Ennyit spórolhat meg a költségvetés, másrészt pedig ennyivel rövidülhetnek meg az idősebbek.

A KSH november 14-i első becslése szerint viszont a magyar gazdaság az első három negyedévben 5,1 százalékkal bővült. Az MTI által megkérdezett elemzők az egész évre 5 százalék körüli értéket várnak. Mint a 24.hu felidézte: szerdán arról beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt című műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Perényi Zsigmond, hogy 5-5,2 százalék lehet a magyar gazdaság idei növekedése.

Tavaly az éves növekedés a nyugdíjprémium számításához használt 4,4 százalék helyett 4,9 százalék lett, az idén pedig egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a 4,6 százalék helyett inkább az 5,1 százalék a reális. Két év alatt így 43 milliárd forintot csíphettek le a nyugdíjasok plusz juttatásából, amiből – emelte ki a portál – lassan kitelne még egy prémium...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.