2019. november 2., szombat

ORBÁN MÁR HARMINC ÉVE SZEREPET JÁTSZIK

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.11.02.


„Orbán érzelemmentesen tud bárkit kikapcsolni és félretenni, ugyanakkor teljesen irracionális módon tud alkalmatlan embereket pozícióban tartani, támogatni, nos ez a személyiségéből fakad, ezek nem előre megtervezett tudatos stratégia részei. Ilyenkor előbújik belőle a spontán érzelem.”- így fogalmazott Kálmán László nyelvész a hírklikk.hu-nak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy a kampányban a Fidesz rengeteg hibát követett el, míg az ellenzék elkerülte a legnagyobbat: nem beszélt összefogásról. Kálmán László állítja: az elkövetkezendő időszakban a Fidesz szemforgató módon az együttműködést fogja kommunikálni.

- Nem pszichológus, de azért azt gondolom, hogy a nyelvből, a beszédből lehet következtetni a személyiségre is. Azért kérdezem, mert a miniszterelnök folyamatosan háborús kifejezéseket használ. Mire lehet ebből következtetni?

- Két oka lehet, ami persze eleve csak feltételezés. Az egyik ok: ilyen a személyisége a miniszterelnöknek, és ezt érvényesíti a politikájában is, a másik – ami nem zárja ki az előzőt -, hogy ez egy kigondolt stratégia, már a kilencvenes évek óta az. A mozgósításnak a legjobb eszköze az, ha egyfajta veszélyhelyzetet érzékeltetek, és ennek használatával arra késztetem a híveket, hogy álljanak csatasorba a vezetők, mint vezénylő tisztek alatt. Szóval a harci metaforát arra lehet használni, hogy az emberek aktivitását ébren tartsa. Az aktivitás nem azonnali cselekvést jelent, csak annak érzetét, hogy van tennivaló; muszáj elmenni a választásra, muszáj gyűlölni az ellenfelet…Az a lényeg, hogy ez a retorika működik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.