2019. december 3., kedd

EGY INTÉZKEDÉS, AMI GYEREKEK EZREINEK A JÖVŐJÉT TEHETI TÖNKRE

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2019.12.03.


Káosz, bizonytalanság, félelem: ezt érzik a szülők a hatévesen kötelező beiskoláztatás miatt. Három édesanya beszélt lapunknak arról, min mentek keresztül eddig, és mitől féltik a leginkább gyermeküket.

Abból baj nem lehet, hogy elmondom a véleményemet szülőként és pedagógusként, legfeljebb, ideális esetben, valami jó történik

– mondja Kinczelné Szűcs Tímea, az újpesti Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium angol-történelem szakos tanára. A pedagógus egyike azoknak a szülőknek, akik egy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek címzett videóüzenetben követelték a 6 évesek kötelező beiskolázásának visszavonását.

A köznevelési törvény nyári módosítása elvette az óvodáktól az iskolaérettség megállapításának felelősségét, ha egy szülő azt szeretné, hogy gyermeke további egy évet az óvodában maradjon, azt az Oktatási Hivataltól kell kérvényeznie.

A szülő és az óvoda helyett a további egy év óvodai nevelésről egy olyan központi hivatal dönt, amely a gyereket még csak nem is látja, noha a megalapozott döntéshez a gyermek ismeretén alapuló pedagógiai tudás kellene.

A tiltakozó szülők elfogadhatatlannak tartják az új iskolaérettségi rendelkezéseket, ezért a törvény visszavonását kérik a minisztertől. Nehezményezik azt is, hogy az intézkedés részleteit szabályozó rendeletet nemhogy a tanévkezdésre, de azóta sem sikerült megalkotnia a minisztériumnak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma november végén is csak annyi konkrétummal rukkolt elő, hogy januártól az Oktatási Hivatalhoz kell beadni a beiskolázás alóli felmentési kérelmeket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.