2019. december 3., kedd

MEGINT MEGHEKKELTE A MÉDIATANÁCSOT A FIDESZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.12.02.


Újabb kilenc évig kizárólag fideszes tagokból fog állni a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyelet.

Újabb kilenc évig csupa fideszes tagja lesz a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyeletnek, a Médiatanácsnak. A kormánypárt ugyanis kigolyózta az ellenzék jelöltjeit. Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a Médiatanácsba az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn – tudatta Halász János, a testület fideszes elnöke. 

A Fidesz 2010-ben megszült egypárti médiaszabályozásának sarkalatos pontja volt a Médiatanács nevű testület létrehozása. Olyan nagy hatalmú grémiumról van szó, amely hatósági faladatokat is ellátva dönt a frekvenciapályázatokról, döntő szerepe van a közmédia vezetőinek kiválasztásában, illetve felügyeli a médiát annak érdekében, hogy „biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését". 

A Médiatanács feladata lenne többek között az olyan anomáliák megakadályozása, mint amilyen a hazai média kétharmadát lefedő, többek között az összes megyei lapot birtokló, nyíltan a kormánypártok és a kormány érdekeit szolgáló, nagyrészt állami hirdetésekkel finanszírozott KESMA létrejötte volt. 

Az Orbán-kormány kezdettől ragaszkodott a saját hegemóniájának biztosításához: a Médiatanácsban kizárólag a Fidesz delegáltjai voltak (még a KDNP-t sem engedték a közelébe)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.