2019. december 3., kedd

MÁR MEGINT LEBUKTATTÁK AZ ORBÁN-RENDSZERT. ÉS AKKOR?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.12.03.


Hat nemzetközi médiaszervezet járt nemrégiben Magyarországon, hogy megállapítsa azt, ami lassan egy évtizede zajlik ebben az országban, és amit már számosan megállapítottak korábban: a magyar kormány világos stratégia alapján némítja el a kritikus sajtót. A küldöttség tagjai egyébként találkoztak ellenzéki lapok szerkesztőivel, és mint a Népszava tudósításából megtudhattuk, Kovács Zoltánnal, a kormány nemzetközi szóvivőjével is, aki a Nimród főszerkesztőjeként a vadászújság szerkesztőségében fogadta a vendégeket. Ennél azonban még meglepőbb volt az a kijelentése, hogy szerinte a sajtónak nem feladata a hatalom ellenőrzése. Abban viszont már nem volt semmi meglepő, hogy a független újságírókat politikai aktivistáknak nevezte.

Van azért ebben némi jelképes helyzet is: egy magas rangú kormányzati ember egy újság főszerkesztői székéből bélyegzi meg a független „kollegákat”. Talán ez a megnyilatkozása is inspirálta a delegációt, hogy végső jelentésében azt is leírja: a sajtószabadság és a pluralizmus 2010 óta tartó rendszerszintű lebontása olyan médiakoncentrációt eredményezett Magyarországon, amely példátlan az Unióban. A Népszava beszámolójából az is kiderül, hogy a vizsgálatot végző csapat szerint a kormánypárti médiabirodalom valójában az Orbán-kormány propagandagépezete., és „azt célt szolgálja, hogy elzárja a nyilvánosság jelentős részét a kritikus információktól és ezzel a Fideszt hatalomba tartsa” (idézet a keddi Népszavából).

A delegáció keményen bírálja az Európai Uniót is. Megállapítja ugyan, hogy Orbánék szándékosan úgy alakították ki a médiarendszert, hogy elkerülhessék a számonkérést, az Uniónak azonban meg kellett volna akadályozni, hogy ez a szisztéma egyáltalán létrejöjjön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.