2020. január 23., csütörtök

ALFÖLDI VÁGYAI – A 168 ÓRA 2020. JANUÁR 23-I SZÁMÁNAK AJÁNLÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2020.01.23.


Máig egyik legjobb, harmadik rendezésében, a Martin Sherman által írt Hajlamban koncentrációs táborba zárt melegek sorsán keresztül vizsgálta a végzetes kiszolgáltatottságot, a legelkeserítőbb helyzetben sem szűnő vágyakat, a végletekig fokozható emberi kínt, a kegyetlenséget és közben a mégis megcsillanó humánumot.

ALFÖLDI VÁGYAI. MINDENT AKART, HÍRNEVET, PÉNZT, SZAKMAI MEGBECSÜLÉST

Máig egyik legjobb, harmadik rendezésében, a Martin Sherman által írt Hajlamban koncentrációs táborba zárt melegek sorsán keresztül vizsgálta a végzetes kiszolgáltatottságot, a legelkeserítőbb helyzetben sem szűnő vágyakat, a végletekig fokozható emberi kínt, a kegyetlenséget és közben a mégis megcsillanó humánumot. Imádja a kiélezett helyzeteket. Az Átriumban menő, A félelem megeszi a lelket című Fassbinder-film kiváló színpadi adaptációjában is ott vannak a végletes, elszabaduló indulatok, ott a szikrázó gyűlölet, az iszonytató kiközösítés, de aztán mintha befejezésül, az alagút végén csak pislákolna fény is.

DOCU

Világkormány híján
Belátástól függ a klímavédelem

A buzgó fogadkozások egyik letéteményese az Egyesült Nemzetek Szervezete, ahol a 2016-ban aláírt klímaváltozás elleni párizsi keretmegállapodás vár a világ országainak csatlakozására. Tavaly novemberi kimutatás szerint eddig 195 aláíró jött össze, és ezek közül 187 már hivatalosan meg is erősítette, hogy részesévé vált a megállapodásnak. De az ajtó nem csak befelé nyílik: Donald Trump amerikai elnök döntése alapján az Egyesült Államok már szakított azzal a politikával, amely a keretmegállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítésére irányult, bár a hivatalos „kivonulásra” nemzetközi jogi értelemben csak ez év novemberében lesz lehetősége Washingtonnak. Persze nem tudni még, hogy az esztendő végén lezárul-e Trump elnökösködése, vagy megkezdődik második hivatali ciklusa.

Ürge-Vorsatz Diána: Kártevők inváziójára kell számítanunk

Az Ausztráliában tomboló tűzvész, milliárdnyi állat halála, az egymást követő hőmérsékleti rekordok ismét a figyelem központjába emelték a klímaváltozás ügyét. Napi téma lett az Európai Unió már korábban meghirdetett zöldoffenzívája, a hazai közvélemény is a korábbinál élénkebben reagált arra, hogy a múlt héten a kormány új klímastratégiát hozott nyilvánosságra. Ürge-Vorsatz Diánát, az ENSZ Nobel-békedíjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének tagját kérdeztük.

Forrásban lévő bolygóSarkvidék: kis médiafigyelem, hatalmas pusztítás

Tavaly június óta a fél világ ég. Kétezer-tizenkilenc volt a valaha mért második legmelegebb év a Földön. A szén-dioxid-kibocsátás folyamatosan nő, melegszik a légkör, és így egyre intenzívebbek az erdőtüzek. Erdőtüzek pusztítanak a világ számos pontján. Jelenleg az ausztráliai tűzvésztől hangos a sajtó. A Sydney-i Egyetem kutatóinak becslése szerint sok millió állat pusztult el, többek között koalák ezrei, akik nem képesek elég gyorsan mozogni, hogy elmeneküljenek a tűz elől.

MAI ÜGYEK

Bűn és büntetés
Egy kiállítás, amely megmutatja, milyen is Pápa városa

Észrevétlenül nyílt meg egy kiállítás, amely van is és nincs is. Létezik, mivel a kapura szögezett tájékoztató kiírás (cetli) szerint hetente három alkalommal három órán át látogatható. De létezhet-e legitim kiállítás, amelyet nem nyitott meg senki? Azért sem létezik, mert a kép- és dokumentumanyag csonkítva került a kiállítótérbe, a harmadik legnagyobb magyarországi ortodox zsinagóga kegyeleti terébe. Lényeges strukturális elemei hiányoznak, többek között a nemrég elhunyt Rajk László által tervezett szellemképek, amelyek zászlóselyemre nyomtatva osztották volna meg az oszlopok közötti belső teret. A rendező, Pápa városa (polgármester: Áldozó Tamás) a szervezőkkel nem egyeztetett, ellenben évekig perben állt Gyekiczki Andrással, az ötletgazdával. A kiállítás megnyitásának tervezett időpontjához képest Gyekiczki ötvenhat napot késett az anyag leadásával, ezért a bíróság első és másodfokon is hatmillió forintnyi kötbérrel sújtotta. A pénzt a pápai zsidóság távolban élő leszármazottai, ismerősei közadakozásból fizették ki. A dobozokban heverő kiállítási anyagot a rendezők a zsinagógába vitték, a tablókat a falakra felszögezték. A napokban ellenőrző túra keretében magunk is láthattuk. Tiszteletünkre felkapcsolták a villanyt, hogy távozásunk után elnyeljen mindent a sejtelmes pápai sötétség.

Az egér és az elefánt
Orbán Viktor a maga képére formálná az Európai Néppártot is

Orbán Viktor momentán azt tartja a leginkább kifizetődőnek, ha lebegteti pártja tagságát az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjában. Bent van, mert még nem látja elérkezettnek az időt, hogy szakítson. De gyakran figyelmeztet, hogy ez az állapot csak akkor maradhat tartós, ha hajlandók lesznek úgy alakítani politikájukat, ahogyan ő akarja és mondja. Ez a hozzáállás némiképp hasonlít az egér és az elefánt esetére, midőn a hídon keltek át, és az egér megjegyezte: hallod, hogy dübörgünk? Közben a pártelnök-kormányfő úgy tesz, mintha a tagság csakis az ő döntésén múlna, és nem a Néppárt gondolkodna hosszú ideje azon, vajon lehet-e helye egy ilyen tömörülésnek a pártcsaládban.

Misi bácsi naplója
A csörögi roma fiatalok megkapták a kártérítésüket

Az ország ismét Gyöngyöspata nevétől hangos, mivel Orbán Viktor lényegében megtagadta, hogy kifizessék azt a kártérítést, amelyet a helyi roma gyerekek elkülönítése miatt jogerőre emelkedett döntésében megítélt a bíróság. Holott az önkéntes fizetésre van példa: egy kis falu, Csörög egykori cigány diákjai már megkapták a számukra megítélt pénzt. Habár a jobb élet lehetőségét eleve elvették tőlük azzal, hogy nem kaptak rendes oktatást, így írni, olvasni, számolni sem tudnak, megható igyekezettel próbálják a kártérítésből kiteljesíteni azt, ami nekik jutott, ezáltal elősegíteni azt is, hogy az ő gyerekeik sorsa másképp alakulhasson.

Infláció: magas és torz
Emelkednek a bérek, nő a fogyasztás és vele az árak is

Magyarországon az utóbbi időben láthatóan elszaladtak az árak. Ez főleg az időskorúakat, a nagycsaládosokat és az alacsony jövedelműeket sújtja. A Magyar Nemzeti Bank kétségkívül többször jelezte az Európai Unió statisztikai hivatalának, hogy valamit tenni kellene a valós inflációs adatok képzése érdekében, sőt javaslatai is voltak. Más uniós tagállamok is aggályoknak adnak hangot, ám inditékuk alaposan eltér Matolcsyéktól. Akárhogyan is, az egyes tagországok csak együtt, összehangoltan tudnak fellépni. Addig pedig marad nálunk a magas infláció, függetlenül attól, hogy mi is a számbavétel módja.

VILÁG

Amikor a túlélők is távoznak
Jogalkotási felhívás az európai törvényhozókhoz

Nem csupán történelemoktatási, hanem átfogó nevelési, személyiségfejlesztési tennivalókkal néz szembe az, aki küzdeni akar az antiszemitizmus ellen – ez volt az egyik visszatérő gondolata annak a nemzetközi szemináriumnak, amelyet hétfőn tartottak Krakkóban az Európai Zsidó Szövetség szervezésében, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából. Elhangzott az is, hogy az interneten keringő hamis tényállítások – amikor lényegében bárki előállíthat és terjeszthet információkat, ugyanakkor a vészkorszak túlélői már egyre kisebb számban vannak közöttünk – hatalmas kihívást jelentenek a hiteles ismeretek átadása szempontjából. A szeminárium résztvevői kedden megtekintették az egykori auschwitz-birkenaui tábor helyén létesített emlékmúzeumot.

Rejtély, hogy mit akar
Egyetlen szavára lemond a kormány

A húsz éve regnáló Vlagyimir Putyin orosz államfő az idén elmondott hagyományos évértékelő beszédében a szokásosnál részletesebben szólt szociális kérdésekről, annál rövidebben a külpolitikáról, szóba hozta az úgynevezett nagy honvédő háború befejezésének közelgő 75. évfordulóját, és bizonyos módosításokat javasolt országa alkotmányában. Ezt követően lemondott Dmitrij Medvegyev miniszterelnök és teljes kormánya.

Reformból háború

A legkevesebb, amit olvasóinknak Párizsból jelenhetünk: Franciaországban a helyzet változatlan. A december eleje óta tartó sztrájkhullám nem látszik csillapodni, sőt. Újabb milliós tüntetésre került sor szerte az országban, a sztrájkok pedig inkább kiterjedni, mint megszűnni tűnnek. Az Emmanuel Macron elnök által tervezett nyugdíjreformból igazi társadalmi háború lett. Egyik oldalon a jobboldali, liberális elnök és kormánya, a másikon a szakszervezetek és a társadalom többsége.

VILÁGVEVŐ

Versenyek és gálák

Volt néhány valóban megható perce a tavalyi év legjobb sportolóit köszöntő gálának. A legelején, amikor Sákovicsné Dömölky Lídia néhány kedves és szép szóval kívánt sok sikert az idei tokiói olimpiára készülő fiataloknak. Ő aztán igazán tudja, mi kell a győzelemhez vagy akár csak a jó szerepléshez. Egyéni világbajnok volt már 19 évesen, 1955-ben, kilenc évvel később pedig tagja az első tokiói olimpián aranyérmes női tőrcsapatnak. Abból a kvintettből négyen most is ott lehettek a színpadon, a gála nyitányán, amikor azok álltak ott, akik 1964-ben érmet szereztek. A sorok erősen megritkultak, s bizony a mai ifjak azt is nehezen képzelhetik el, hogy ezek a – jobbára megtört – nénik és bácsik miképpen szállíthatták egykor szinte futószalagon a győzelmeket.

Az igazi meghatódás azonban a vége felé következett, amikor az új életműdíjast köszöntötték. Wichmann Tamás „mindössze” 71 éves, de hosszú ideje küzd a gyógyíthatatlan betegséggel, és napjainkban már nyomaiban sem emlékeztet az egykori nagydarab, vagány, erős kenusra.

KULTÚRA

Birodalmi erőközpontok

Parti Nagy Lajos az irodalmi Muppet Show-ról

Nemrég jelent meg Félszép címmel a Kossuth-díjas költő, író tárcagyűjteménye, amely az 1994 és 2018 között publikált, kötetben meg nem jelent magán- és közérzeti írásait adja közre. Tárcákat, karcolatokat, „félszép” írásokat, ezért is a cím. Beszélgettünk még fotográfiákról, „melléírásokról” és a hatalom militáns retorikájáról, a vezértől a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáig. Az író úgy véli, a kultúrharcnak nevezett politikai leszámolás szintet váltott nálunk.

Emlékek a ködből – III. rész

Nem ártottunk senkinek azzal, hogy életben maradtunk

A vonat végül is valóban Stuttgartba érkezett. Megnyugodtak?

Igen. Mi, a Chorin család az egyik repülőre szálltunk, velünk jött Weiss Jenő bácsi, valamint Ödön bácsi a családjával. A többiek a másik repülőn ültek. Arra nagyon jól emlékszem, hogy egész alacsonyan repültünk, mert a pilóta félt az angol légitámadásoktól. A két német repülő olyan közel volt a földhöz, hogy lehetett látni az összes lukat, a belövések és a robbantások nyomait. A mi repülőnk leszállt Barcelonában. Onnan mentünk tovább Lisszabonba, ahová két német SS-tiszt is elkísért. Az El Avenida Palace volt akkor a legjobb hotel, oda vittek bennünket. De reggel 6-kor jött a portugál rendőrség, és az összes férfit lefogták. Kiderült ugyanis, hogy minden vízum hamis volt.

MÚLTIDŐ

Korábban is gyilkolt a martfűi rém?
Egy 1955-ös emberölés lezáratlan aktája

„Igaz az, hogy Szolnokon, különösen a vasútállomás környékén számos, általam ismert és ismeretlen fiatal nő ellen követtem el erőszakot, de Nemes Erzsébetet nem én öltem meg. Ezt a lányt sohasem láttam, és nem is hallottam róla...” – vallotta 1955-ben ifj. Bulyáki István. A 23 éves férfit azért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, mert a vád szerint az év július 1-jén megerőszakolt és megfojtott egy 19 éves nőt a szolnoki vasútállomás közelében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.