2020. január 16., csütörtök

BÖRTÖNBŐL IS A LEGJOBB JÁR MENGYI ROLANDNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2020.01.16.



Biliárdasztal, sakkszakkör, lakályos egyszemélyes szoba – kollégistáknak sem jut olyan kényelem, mint a csalási kísérlet miatt elítélt „Voldemort nagyúrnak”.

Titokban vonult be szombaton a kecskeméti börtönbe Mengyi Roland volt fideszes parlamenti képviselő, akit szeptember végén ítéltek jogerősen négyéves börtönbüntetésre költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt – tudta meg a Blikk. Mengyinek decemberben kellett volna megkezdenie a büntetésének letöltését, de halasztást kaphatott, így a karácsonyt még családjával tölthette. A bulvárlap úgy tudja, hogy a politikus Kecskeméten, Magyarország legjobb, európai színvonalú börtönében van. Egyágyas, jól felszerelt szobák vannak. A fürdőszoba ugyan közös, de van például közös konyha, ahol főzhettünk, a hozzávalókat pedig a börtön boltjában vásárolhattuk meg – mondta a lapnak egy névtelenséget kérő férfi, aki korábban hónapokat töltött az intézményében. A rabok többsége reggel kisbusszal jár dolgozni. Többnyire reggel 6-tól délután 2-ig tart a műszak. A munka végén választható menü várja őket a börtönkantinban. 

Az újság megjegyzi,
"a rabok szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, kártyázással, pingpongozással, vagy a könyvtárban tölthetik el. Van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angolszakkör és még kertészkedni is lehet. Nyáron az intézmény füves sportpályáján 1-2 órát napozhatnak, és közben egy kerti csapnál hűthetik le magukat."

– Az első év után hétvégenként hazajárhatnak, az utolsó egy évet pedig jó eséllyel otthon tölthetik, nyomkövetővel. Ha jól viselkedik, 2 év 8 hónap után szabadul, ehhez Mengyi Rolandnak szerényen kell közlekednie, itt nem számít, hogy ki voltál, nagyobb embert is láttak már ezek a falak – mondta a korábbi elítélt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.