2020. január 9., csütörtök

ÍGY VERIK ÁT A NYUGDÍJBA KÉSZÜLŐKET - MEGINT ROSSZUL JÁRHATTAK, AKIK SIETVE LÉPTEK DECEMBERBEN

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.01.09.


Néhány olvasónk panaszolta, rosszul tette, hogy „nem hallgatott a jó szóra”, és nem ment el még decemberben nyugdíjba. Úgy tűnik, hiába hívjuk fel rendre a figyelmet arra, hogy aki teheti, annak inkább az év elejét érdemes választania a nyugállományba vonulásra. Ilyenkor ugyanis kifejezetten megugrik a nyugdíj összege.

Több olvasónk is azt állította, a nyugdíjfolyósítónál beszélték rá arra, hogy decemberben sietve menjen nyugdíjba, mert „jövőre már sokkal kedvezőtlenebbek lesznek a szabályok”. (Olyanról is tudunk, aki december 31-étől nyugdíjas.) Mint korábban egy konkrét példán bemutattuk, olvasónk nyugdíja 143,6 ezer forintot tett ki, ami ha egyetlen hónapot várt volna még, akkor 162 ezer fölé emelkedik.

Arra, hogy nem lehet véletlen a nyugdíj előtt állók siettetése, az is utalhat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrégiben külön győzelmi jelentésként tette közzé, hogy az „idén is folytatódik a Nők 40” (általában ennek megszüntetése kilátásba helyezésével sikerül az érintett nőket kapkodásra késztetni). A tárca szerint a támogatást 2011-es bevezetése óta összesen több mint 270 ezer nő vette eddig igénybe.

A jelenség oka, hogy a korábbi évek keresetét a jelenlegi viszonyokhoz igazítják olyan szorzószámokkal, amelyeket a kormány évről évre márciusban hirdet meg. Igaz tehát – amit néhányan minden évben panaszolnak (ilyen jelzés az idén sem maradt el) –, hogy az év elején a hatóságok „húzzák az időt”, csak feltételes módon állapítják meg a várható járandóságot. Később azonban busásan megtérül a várakozás.

Tavaly februárban (ebben a hónapban teszi közzé a nettó átlagkereset-növekedés tényadatát a KSH) megtudhattuk, hogy 2018-ban a nettó átlagkereset 10,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A keresetek, jövedelmek beszámítása során a friss nyugdíjak megállapításához alkalmazandó új szorzószámok végül – a márciusi kormányrendelet szerint – 11,3 százalékkal haladták meg az előző évit. Ez az előbbi példánál maradva azt jelenti, hogy a decemberben megállapított 162 ezer forintos nyugdíj januárban 180,3 ezer forint lett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.