2020. január 25., szombat

MÁR MODELLEZIK A FELCSÚTI KISVASÚT MEGHOSSZABBÍTÁSÁT BICSKÉIG, CSAK ÉPPEN NEM KISVASÚT LESZ

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2020.01.24.


Tizenegymillió forintért rendelte meg a MÁV a Bicske és a Felcsút Puskás Akadémia állomások közötti „vasútvonal forgalmi illetve erősáramú szimulációs modelljének” elkészítését, valamint ennek eredményeiről egy tanulmányterv összeállítását. Ez a vasúttársaság szerződéseit összesítő dokumentumból derül ki, amely szerint a megállapodást december elején írták alá (pdf).

A vasúthoz kicsit jobban értőknek már maga a megbízás is feltűnő lehet, ugyanis elég egyértelműen villamosított vasútvonal tervezésére és kiépítésére utal. Márpedig a felcsúti akadémiát és az alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút nem villamosított. Ez az, aminek Bicskéig (illetve Lovasberényig) történő meghosszabbítását Orbán Viktor megígérte (vagy inkább megfenyegette vele a projekt kritikusait).

Ez azt jelenti, hogy nem ugyanaz a vonat jár majd a két szakaszon, és ezt erősíti a MÁV honlapján kissé elrejtett tenderkiírás is (pdf). A dokumentum szerint ugyanis a MÁV Zrt. a „Bicske – Felcsút Puskás Akadémia felhagyott nyomvonalon új, normál nyomtávon járható 25 kilovolt rendszerben villamosított vasútvonal tervezését” kapta feladatául.

Magyarul jelen állás szerint a kisvasút nem kis, hanem nagy (normál) vasútként folytatódna Bicske irányába.

A döntés elég nehezen érthető, különösen, ha a pálya másik irányba történő fejlesztése is megtörténik Lovasberény felé. Így ugyanis Felcsútig el lehet majd jutni normál vasúttal, ha viszont valaki onnan tovább szeretne menni Alcsútdoboz, illetve a szintén felhagyott (tehát létező, de nem használt) vonalon fekvő Vértesacsa, esetleg Lovasberény irányába, akkor át kell szállni egy másik vonatra (a kisvasútra)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.