2020. január 8., szerda

MINDEN LÉPÉSEDRŐL TUDNAK, ÉS BÁRMIT MEGTEHETNEK AZ ADATAIDDAL

INDEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2020.01.08.


A mobilos helyadatok begyűjtésére és értékesítésére épülő iparág léte eddig sem volt ismeretlen, de a probléma kiterjedtségére és komolyságára most minden korábbinál látványosabban világított rá egy kiszivárgott adatbázis, amelyet a New York Times dolgozott fel. Az elvileg anonim adatokból szinte bárki beazonosítható, és egész városok lakosságának követhető nyomon minden mozdulata. Miközben az amerikaiak szörnyülködve figyelik a kínai totális megfigyelő gépezet kiépülését, valami jellegében egészen hasonló rendszer jött létre körülöttük, a zsebükben hordozott nyomkövetőknek köszönhetően. A cégek önfegyelmén múlik, mihez kezdenek az adatokkal, de még ha ők nem is élnek vissza velük, illetéktelen kezekbe kerülve komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Sokak visszatérő félelme, hogy a telefonjuk illegálisan lehallgatja a beszélgetéseiket, pedig minden jel arra utal, hogy ez a félelem teljesen alaptalan. Erre a trükkre nem is nagyon szorulnak rá az életünkről minél több információt összegyűjteni igyekvő marketingesek, hiszen ennél jóval egyszerűbb – és ráadásul teljesen legális – módszerekkel is sokkal többet tudhatnak meg rólunk, mint gondolnánk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.