2020. január 9., csütörtök

OLIMPIÁN SEM JÁRT, MÉGIS BAJNOKNAK JÁRÓ ÉLETJÁRADÉKOT KAP

INDEX
Szerző: ÁGHASSY ATTILA
2020.01.09. 


Az olimpiai életjáradék haszonélvezői között olyan versenyzők is vannak, akik külön utakon kerültek be a rendszerbe. Az edzők között több esetben családtagok szerepelnek. Igazságosabbra akarták szabni a rendszert, de ilyen lett. Egy nagy futásért is jár életjáradék, és a tartalékoknál is vannak furcsaságok. Mi a helyzet Hosszú Katinkával?

Borkai Zsolt botránya után a parlamentben szóba került az olimpiai életjáradék ügye, mert bár a korábbi olimpiai bajnok tornász törvénybe ütközőt nem tett, etikailag kifogásolható volt a viselkedése. 2009 végén úgy módosították az életjáradékról szóló törvényt, hogy aki szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, az kizárja magát a sportolói életjáradékból, és nem utalhatnak neki. A birkózó Farkas Péter börtönbüntetése miatt került be az érdemtelenségi passzus a szövegbe. Már az sem jogosult életjáradékra, aki ellen büntetőeljárás folyik, de ha az ártatlansága bebizonyosodik, felmentése után viszont visszamenőleg is megkaphatja a juttatást.

De mióta, milyen alapon és kiknek jár az életjáradék?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.