2020. február 4., kedd

A TATÁRJÁRÁST A KORMÁNY KIHAGYNÁ A MAGYAR TÖRTÉNELEMBŐL

HÍRKLIKK / INTERJÚ
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.02.04.


Elfogadhatatlannak tartja a váratlanul megjelent Nemzeti Alaptanterv jelenlegi tartalmát a Történelemtanárok Egylete, mert ellentmond a digitális kor kihívásainak, nem ösztönöz a történelem megismerésére. Továbbá egyoldalú „nemzetvédő” ideológiát követ, esetenként kifejezetten torz történelemszemléletet tartalmaz. Aránytalanul előtérbe helyezi a honvédelmi ismereteket. Végül az alaptanterv nem gondolkodó embereket, hanem alattvalókat nevel – nyilatkozta portálunknak Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke.

Az kétségtelen, hogy az anyag a szakmai nyilvánosság kizárásával jött létre, talán az alkotóit sem ismerik, de nem az a normális, hogy csak az elkészült anyagot lehet vitatni?

– Ezt az anyagot nem lehetett vitatni, legfeljebb bírálni. Egyeztetés ugyanis nem volt. Szeptembertől – tetszik vagy sem – ez a tanítás meghatározó dokumentuma. Korábban a nemzeti alaptanterv megjelenése után készítették a kerettantervet, végül elkezdték a tankönyveket megírni. Ehhez képest, az elmúlt héten, péntek éjjel, 22 óra után hozták nyilvánosságra az új Nemzeti Alaptantervet, s azt is közölték, hogy néhány nap múlva a kerettanterveket is közzéteszik, tehát elvileg már ezen a héten meglesz. Minden bizonnyal, már a tankönyvek is készülnek. Miután egy tankönyv megírása legalább egy év, ezért valószínű, hogy már akkor elkezdték megíratni a tankönyvet, amikor a nemzeti kerettantervet még el sem fogadták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.