2020. március 1., vasárnap

A NEMZET APJA, AKINEK KÉPE MÁR SZÁZ ÉVE BÖGRÉKEN DÍSZELGETT – A HORTHY BRANDÉPÍTÉS KULISSZATITKAI

HVG ONLINE / KULT
Szerző: KISŐRSI ZSÓFIA
2020.03.01.


Horthy Miklóst száz évvel ezelőtt, 1920. március elsején választották meg kormányzónak. A nevéhez kötődő kultusz pedig azóta is él és virágzik. Hogyan építették fel anno a Horthy brandet, és miért lett ilyen erős ez a nemzetmentő imázs?

Ha azt feltételezzük – az egyre-másra felállított szobrokból például – hogy Horthy Miklós kultusza jelen korunk terméke, nagyot tévedünk. Ennek a rajongásnak az alapjait ugyanis még az első világháború idején rakták le, majd 1919 után több mint húsz éven keresztül erősítették. Más kérdés, hogy a szocialista időszakban negyven évre erősen háttérbe szorult a kormányzó élete és munkássága, hogy aztán a hosszú hallgatás után, az 1993-as kenderesi újratemetéssel – félig-meddig kormányszinten is legitimálva – még nagyobb lendülettel térjen vissza a politikai életbe és közbeszédbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.