2020. március 11., szerda

ÍGY ÚSZHATJA MEG A GAZDAGOK ZSEBE A KORONAVÍRUST - ELŐFORDUL, HOGY A KEZELT VAGYON KÉTHARMADÁT ADJA A MÁP PLUSZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.03.11.


Bizonyosan állíthatjuk, hogy a magyar állam a hazai gazdagok egyik legjobb befektetési tanácsadója, hiszen immár harmadszor védi meg a privátbanki ügyfeleket a világgazdaság váratlan kellemetlen hatásaitól – állítja Karagich István, aki a leggazdagabbakat kiszolgálók első számú szakértőjének számíthat.

A Blochamps Capital ügyvezetője, Karagich István arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2008-as válság óta nem látott nagyságú hétfői tőzsdei zuhanásban világszerte újabb vagyonok égtek el a koronavírus miatti pánikban (a friss piaci folyamatokról itt írtunk). A szakember a Bloomberg minapi összeállítására emlékeztet, amely szerint a mostani zuhanást megelőzően Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója már 11,9 milliárd dolláros vagyonvesztést könyvelhetett el a tőzsdei áresés miatt.

Nem járt sokkal jobban Bill Gates, a Microsoft társalapítója sem, akinek vagyonának az értéke a koronavírus-pánik okozta eladások miatt március elejéig már 10 milliárd dollárral csökkent. Warren Buffet, a tavalyi évet rekordszintű, 81,42 milliárdos adózott eredménnyel záró Berkshire Hathaway főrészvényese koronavírus veszteségeit is 8,8 milliárd dollárra tette a Bloomberg még a múlt hét elején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.