2020. április 7., kedd

KINEK SEGÍT AZ ÚJ KORMÁNYZATI AKCIÓTERV? - VÍRUS IDE VAGY ODA, A NER OLIGARCHÁI TOVÁBB ÉLNEK ÉS VIRÁGOZNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.04.07.


A kormányfő valóban hatalmas csomagot jelentett be, de az ellenzéki pártok egybehangzó véleménye szerint főleg azokat az ágazatokat részesítik támogatásban, amelyek döntően a NER oligarcháinak irányítása alatt állnak. Az mindenesetre elég sokatmondó, hogy a kormányfő a programpontokat sorolva utolsóként szólt a családokról és a nyugdíjasokról.

A magyar gazdaságvédelmi akcióterv – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök – három üteméből az első már megvalósult (ez volt a hitelfizetési moratórium, a közterhekre és a katára bizonyos területeken vonatkozó kedvezmények). A második ütemet tegnap ismertette a kormányfő. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott (szerintünk igen beszédes) kép éppen ezt a pillanatot mutatja. (A kormányfő mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, mögötte takarásban Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter látszik.)

Az akcióterv három szakasza a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is - közölte a kormányfő, aki bejelentette: a 2020-as költségvetéstől a megváltozott helyzet miatt el kell térni, a költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emelik.

Mint a programról elhangzott: ez öt részből áll. Az első a bértámogatás speciális magyar formája, ami azt jelenti, hogy rövidített munkavégzés esetén az állam átvállalhatja a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán este az MTI tudósítása szerint részletezte: ha egy cég a „munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási hivatalokhoz kell benyújtani, ott bírálják el. Emellett a miniszter szerint egy sor adminisztratív jellegű könnyítést is tartalmaz a csomag...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.